Csalással gyanúsítják Farkas Flórián bizalmasát

Csalás gyanújával őrizetbe vették az adónyomozók Danyi Sándort, Farkas Flórián bizalmasát, a Heves megyei Lungo Drom szervezet irányítóját, az Országos Roma Vállalkozói Központ vezetőjét – adta hírül a Romnet. A hírportál úgy tudja, a bíróság múlt csütörtökön 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a roma vezetőt.

Megkeresték a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot, de Soltész Bálint szóvivő azt közölte, az ügyben nem a rendőrség járt el. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Sajtóirodája pedig tudatta, hogy a Heves Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzattal kapcsolatban nem folytatnak eljárást, személyre és konkrét cégre vonatkozóan pedig nem adhatnak információt.

A tarnaörsi Danyi Sándor a Lungo Drom színeiben jutott kisebbségi mandátumhoz, és Farkas Flórián egyik „erős emberének” számított az ország északi régiójában. A RomNet úgy tudja, a férfi cége az egri Markhot Ferenc Kórház mintegy hatmilliárd forintos európai uniós támogatásból megvalósuló felújítási munkálataiban dolgozott alvállalkozóként, és információik szerint az adónyomozók csalás miatt vették őrizetbe. A cigány vezető korábban szerepelt az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók nyilvántartásában is.

Tarnaörsön a helybéliek tudósítónknak azt mondták, hallottak róla, hogy másokkal együtt előzetesbe került a faluban élő cigány vezető, de nem ismerik a konkrét ügyet. – Az építőiparban dolgozik, van vagy tíz-tizenkét háza a faluban is, persze egyik sincs a nevén – mondta egy középkorú férfi, aki hozzátette: Danyi Sándor mindig szívesen dicsekedett azzal, hogy felsőbb kapcsolatai vannak, és messzire elér a keze. Almádi János, a hátrányos helyzetű kistérségben lévő falu polgármestere lapunknak annyit mondott: hivatalosan nem értesültek a roma vezető letartóztatásáról, pletykákat pedig nem szeretne megosztani.

Zelei Dániel, a Heves Megyei Önkormányzat Hivatal elnöki kabinetvezetője szerint nekik nincs „kompetenciájuk” az ügyben: a hivatal csak adminisztrációs segítséget ad a területi roma önkormányzat üléseinek összehívásához, de a szervezet tőlük abszolút függetlenül működik – mondta. Egyben cáfolta a Romnet azon értesülését, hogy Danyi Sándor a megyei önkormányzat roma referense lenne.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.