Rács mögött marad Budaházy

A nyomozási bíró pénteken április 19-ig meghosszabbította a terrorcselekmény és más bűntények miatt tavaly június óta fogvatartott Budaházy György előzetes letartóztatását.

A Központi Nyomozó Főügyészség indítványának helyt adva pénteken a nyomozási bíró április 19-ig meghosszabbította Budaházy György előzetes letartóztatását - tájékoztatott az ügyészség. A bíróság szerint esetében fennáll ugyanis a bűnismétlés veszélye, valamint, hogy szabadlábon hagyása esetén, meghiúsítaná az ellene folyó büntetőeljárást. Budaházy és védője fellebbez.

Budaházy György
Budaházy György

A Budaházy és társai ellen folyó büntetőeljárásban eddig 16 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük 11-en előzetes letartóztatásban várják az eljárás befejezését.

A főügyészség pénteki közleményében emlékeztetett rá, hogy Budaházy még 2007-ben létrehozta az ismeretlen létszámú Hunnia Mozgalmat azzal a céllal, hogy országgyűlési képviselők elleni támadásokkal befolyásolja a parlamenti döntéseket. Az ő utasítására lőttek rá a mozgalom „katonái" Hiller István házára, és dobtak Molotov-koktélt Kóka János épülő villájára. 2008 februárjában és áprilisában csoportjának tagjai az ország több pontján támadtak rá képviselők otthonaira.

A februári támadás után egy, a Hír Tv-nek küldött e-mailben azt írták: „A péntek hajnali lángok emlékeztessenek minden hazaárulót arra, hogy hol van a nem gomb".

Korábban a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyarok Nyilai több tagját is meggyanúsította azzal, hogy ők követték el az MSZP kispesti és kőbányai irodája elleni, valamint a Vörös Csepel nevű szórakozóhely és a Broadway jegyiroda, az Action Bár és a Magnum Fittnes Szalon elleni támadásokat, ők robbantottak Szilvássy György lesenceújfalui hétvégi házánál, és ők verették meg Csintalan Sándort.

Pénteken az ügyészek közölték Budaházyval, hogy gyanújuk szerint a fenti bűncselekményeket is az ő utasítására követte el a Hunnia mozgalom. Budaházyt, aki a „Katonai Parancsnokság" néven adta ki utasításait, az ügyészek szerint terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal és robbanószerrel visszaéléssel, emberölés előkészületével és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértéssel gyanúsítják, amit a bűnszervezet vezetőjeként követett el.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.