Brókerbotrány: feljelentést tesz a kereskedőház

Feljelentést tett a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) kedden a Quaestor-ügyben. Azzal, hogy a Quaestor állampapírokat adott el, hűtlen kezelést követett el, a kereskedőház tőkéje megvan, de a kieső kamatbevételek miatt kár érte a kereskedőházat - tájékoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerdán az MTI-t.

A KKM közleményében azt írta: mint azt Szijjártó Péter miniszter hétfői sajtótájékoztatóján elmondta, miután a miniszterelnöki útmutatásnak megfelelően megszületett a döntés arról, hogy a KKM és az MNKH megszünteti a számláit a Quaestornál, a döntést a tárca jelezte a Quaestornak. A cég azonban nem várta meg a kereskedőház hivatalos értesítését, hanem eladta az állampapírokat, és a készpénzt átutalta a kereskedőház számlájára.

Hangsúlyozták: erre a Quaestornak senki nem adott felhatalmazást. A KKM és a kereskedőház jogi és pénzügyi szakemberei elemezték a helyzetet, majd a kereskedőház magyarázatot kért, de nem kapott a Quaestortól. Közölték: azzal, hogy a Quaestor eladta az állampapírokat, hűtlen kezelést követett el. A kereskedőház tőkéje megvan, de a kieső kamatbevételek miatt kár érte a kereskedőházat, ezért az MNKH kedden feljelentést tett.

Hozzátették: az elmúlt napokban az ellenzéki politikusok és egyes médiumok "csak a legfontosabbról" felejtettek el beszélni, arról, hogy a KKM és az MNKH "semmilyen törvénytelen információnak nem volt birtokában", ezért semmit nem is tudott eltitkolni. "A KKM és az MNKH teljesen törvényesen cselekedett, mindent megtett, és meg is tesz azért, hogy a közvagyonból egy forint se vesszen el" - írták. A tárca rendkívül furcsának találja, hogy az ellenzéki politikusok és egyes médiumok ahelyett, hogy ezt támogatnák, "alaptalan vádakat fogalmaznak meg".

Arra is felhívták a figyelmet, hogy Tarsoly Csaba Quaestor-vezető előzetes letartóztatásban van, függetlenül attól, hogy "kivel találkozott már életében, vagy kivel készített közös fotót".

A Tarsoly Csaba diplomata-útlevelére vonatkozó "spekulációkkal" kapcsolatban emlékeztettek: Ibolya Tibor fővárosi főügyész az M1 aktuális csatorna arra vonatkozó kérdésére, hogy két hét elég lehetett-e a vagyon kimenekítésére offshore cégeken keresztül, azt válaszolta: "objektíven nem volt olyan helyzetben" Tarsoly Csaba, hogy vagyont tudjon kimenekíteni.

A közleményben kitértek arra is, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az Index hírportálnak azt mondta: "gondolja, hogy Tarsoly Csaba minden lépését ez alatt a két hét alatt nem követték? Ne képzelje már, hogy Tarsoly Csaba ez alatt a két hét alatt bármit is tehetett volna!" A KKM szerint Tarsoly Csabának nem volt lehetősége sem a szökésre, sem a vagyon kimentésére.

Amikor Szijjártó Péter értesült arról, hogy Tarsoly Csabával szemben milyen kényszerintézkedések történtek, visszavonta a Quaestor-vezető diplomata-útlevelét - tették hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.