galéria megtekintése

Maratoni ülésen döntött a bíróság az előzetesről

Legalább harminc napig marad a bilincs a Quaestor-ügyben csütörtökön őrizetbe vett három személy csuklóján. A bíróság őket a szökés és a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélye miatt előzetes letartóztatásba helyezte.

Előzetes letartóztatásba helyezte maratoni, két napig tartó tanácskozás után a Quaestor vezérét, Tarsoly Csabát, valamint T.-né R. Erika másodrendű és M. Zsolt harmadrendű gyanúsítottakat (Tarsoly feleségét és a Quaestor Értékpapír Zrt. vezetőjét) a Budai Központi Kerületi Bíróság vasárnap. A bíróság azért döntött így, mert fennáll a szökés, az elrejtőzés és a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélye. Papp Gábor, Tarsoly ügyvédje közölte: fellebbez a döntés ellen, mert ügyfele folyamatosan a hatóságok rendelkezésére áll.

Tarsoly Csaba ügyvédje fellebbez a döntés ellen
Tarsoly Csaba ügyvédje fellebbez a döntés ellen
Veres Viktor

Üzletszerűen elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt került őrizetbe még múlt csütörtökön a Quaestor-ügyben három, a rendőrség és az ügyészség hivatalos közleményeiben meg nem nevezett ember.

 

Akkor házkutatást tartottak, és vagyoni jellegű kényszerintézkedéseket is tettek. A nyomozást azonban ismeretlen tettes ellen már március 10-én elrendelték, több mint két hétig tehát a potenciális gyanúsítottakhoz egyetlen szót sem szóltak. Így Tarsoly Csaba a vezérigazgató székbe egy strómant ültethetett, és átalakították a cégcsoport tulajdonosi szerkezetét is.

A károsultak nem voltak elégedettek a rendőrséggel

Sem a rendőrség, sem az ügyészség nem késlekedett az eljárással a Quaestor-ügyben – közölte a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője szombaton az MTI-vel. Fazekas Géza a Quaestor-károsultak Polt Péter legfőbb ügyészhez intézett kérdéseire válaszolt, amelyet a nevükben Kálmán-Pikó István tett fel. A levelet egy, az érintettek megsegítésére létrehozott zárt Facebook-csoportban jelentették meg. A károsultak eszerint nem elégedettek a rendőrség munkájával, mert Tarsoly ellen csak későn léptek fel. Az ügyészség tevékenysége kapcsán pedig azt vetették fel, nem vizsgálhatta volna ez a szervezet maga az ügyet, amely ráadásul hagyta, hogy a céget átmenetileg egy stróman vezesse.

T.-né R. Erika
T.-né R. Erika
Veres Viktor

Fazekas viszont azt hangsúlyozta, hogy a megalapozott gyanú közlése után – ami csütörtökön történt – huszonnégy óra alatt harminc ingatlant, több mint harminc cég tulajdonrészét és több nagy értékű ingóságot foglalt le a rendőrség. A szóvivő felidézte, hogy a Quaestor-ügyben a jegybank március 10-i feljelentése nyomán másnap a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozást rendelt el, a nemzeti bank pedig felügyeleti biztost rendelt a céghez. Jelezte, hogy a rendőrség már másnap házkutatást tartott, s nagy mennyiségű iratot és elektronikus adathordozót foglalt le.

M. Zsolt
M. Zsolt
Veres Viktor

A szóvivő kiemelte, hogy a rendőröknek mintegy százötven cég számláját is át kellett vizsgálniuk a megalapozott gyanú tisztázásához. Hangoztatta, hogy a Buda-Cash és a Quaestor esetében az ilyen bonyolultságú gazdasági ügyeknél általában a szokásosnál sokkal gyorsabban, két héten belül sikerült a jogszabályok által megkívánt törvényes bizonyítékok alapján a gyanúsításokat közölni és a kényszerintézkedéseket megtenni. Hozzátette: a Quaestor tulajdonosi struktúrájának átalakítására tett lépéseket a gyanút alátámasztó körülményként értékelték. Egyébként szerinte az ügyészség a nyomozásfelügyeleti tevékenységét a jogszabályoknak és a szakmai előírásoknak megfelelően folytatta, és időben teljesítette kötelezettségeit.

Minden párt belendült

Az ügy egyébként továbbra sem mentes a politikai felhangoktól. Szombaton az MSZP választmánya azt kérte a párt parlamenti frakciójától, tegyen meg mindent a Quaestor-ügy károsultjai érdekében. A Fidesz-frakció erre reagálva azt írta: az MSZP választmányának arra kellene keresnie a választ, hogy „a szocialista kormányok vajon miért hunytak szemet az évtizedes pénzügyi korrupció fölött, miért engedtek brókereket a kormányuk közelébe, és mit keresnek az embereik a brókercégek hálózatában”. Emellett közölték, hogy a parlament kedden szavazhat a Fidesz törvényjavaslatáról, amely „lehetővé teszi, hogy az összes szélhámos összes cégének vagyonát és akár személyes vagyonát is zárolni lehet akár már folyamatban lévő ügyekben is”.

Az ügyvédek
Az ügyvédek
Veres Viktor

Az LMP javaslata ehhez kapcsolódik: hétfőn törvénytervezetet nyújtanak be annak érdekében, hogy hivatalos személyek – akár kormánytagok – vagyonát is zárolni lehessen, ha tudtak arról, hogy a brókercég az összeomlás előtt áll, mégsem értesítették a hatóságokat. Schiffer András, a párt társelnöke vasárnap azt mondta, hogy amennyiben a kormányfő valóban ismerte a Quaestor helyzetét, megszegte hivatali kötelezettségét, mert nem értesítette a pénzügyi felügyeletet és a rendőrséget. Ezért indokoltnak tartaná, hogy a kisbefektetők kártalanítása érdekében zárolják Orbán Viktor vagyonát is.

A DK pedig a parlament nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi a legfőbb ügyész szerepének tisztázására, egyúttal követeli Polt Péter azonnali nemzetbiztonsági átvilágítását. Korábban a Blikk írta meg, hogy a fideszes körökkel jó viszonyt ápoló Tarsolynak ügyészségi kapcsolata is lehet: személyi titkára, Mikuska Zoltán Polt Péter legfőbb ügyész lányának az élettársa. Vadai Ágnes, független országgyűlési képviselő szombati közleményében azt is leszögezte: a „fideszes brókerbotránnyal" kapcsolatban megkerülhetetlen Orbán Viktor felelőssége, de nem indokolható a vádhatóság késlekedése sem.

Bár a Fidesz előszeretettel emleget „szocialista brókerbotrányt”, ez az ügy mégis inkább a kormánypártra fog ráégni,

hiszen a focikedvelő Tarsoly nehezen cáfolhatóan jó kapcsolatokat ápolt több kormánytaggal is. Az Index ezzel kapcsolatban szombaton újabb adalékkal szolgált: a portál információja szerint a bróker 2013 áprilisában parlamenti belépőt kapott a Miniszterelnökségtől. Az akkor még államtitkárságként működő szervezet vezetője máig Lázár János, és 2013-ban államtitkárként ott dolgozott Szijjártó Péter is, aki kapcsolatban állt Tarsoly Csabával.

Szokatlanul hosszan tárgyaltak

Szinte példa nélküli, hogy az előzetes letartóztatás elrendeléséről a bíróságnak csak a második ülésen sikerül döntenie. Magyar György ügyvéd szerint ennek egyik oka az lehet, hogy egy nem túl régi jogszabály-módosítás miatt az ügyésznek a védők rendelkezésére kell bocsátania a teljes iratanyagot, amelyet a bíróságnak benyújtott. Korábban az ügyvédeket csak arról tájékoztatták, hogy kezdeményezik a gyanúsítottak előzetesbe helyezését. Lehetséges, hogy a védelem hiányos dokumentációt kapott, és a bírónak azért kellett halasztania – véli Magyar.

Vasárnap a bíróság reggeltől késő délutánig tárgyalt a Quaestor-ügyben, ami szintén elég szokatlan, de az ügyvéd szerint ennek is lehet magyarázata. Három gyanúsítottról van szó, és őket külön-külön kell meghallgatni, ami igen hosszadalmas lehet, ha valamennyien részletes vallomást kívánnak tenni. Magyar hangsúlyozta: miután megilleti őket a védekezés joga, a bíró nem vonhatja meg a gyanúsítottaktól a szót, és ha sokat beszélnek, az ülés sokáig tart. Egyébként lehet annak taktikai magyarázata is, ha valaki vallani akar – tette hozzá –, mert a nyomozási bíró előtt elhangzottakat később figyelembe kell venni. Az ügyvéd úgy látja, aki ügyesen él ezzel a lehetőséggel, saját eljárási pozícióit javíthatja.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.