Bokros nem ért egyet Sólyom vétójával

Nem ért egyet Bokros Lajos azzal, hogy az államfő visszaküldte az Országgyűlésnek megfontolásra a családtámogatási rendszer átalakításáról - a gyes és a gyed megkurtításáról - szóló törvényt. Az MDF EP-képviselője szerint 'rendkívül nagyvonalú' ugyanis a jelenlegi gyerektámogatási rendszer. Kitérő választ adott arra, ő lesz-e 2010-ben az MDF listavezetője.

Bokros Lajos nem ért egyet azzal, hogy az államfő nem írta alá a családtámogatási rendszer módosítását, de tiszteletben tartja Sólyom László érveit. Erről pénteken reggel a Magyar Televízió Napkelte című műsorában beszélt az MDF európai parlamenti képviselője.

Mint arról lapunk beszámolt, a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön tudatta, Sólyom László köztársasági elnök nem ért egyet a gyermekgondozási segély (gyes) időtartamának három évről két évre csökkentésével, ezért nem írta alá a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényt, valamint az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabályt. Az államfő a két törvényt megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek.

Bokros Lajos közölte: nem örül annak, hogy az államfő nem írta alá a családtámogatási rendszer módosítását. Véleménye szerint ezzel csak a bizonytalanság fokozódik. Tény az, hogy Magyarországon rendkívül nagyvonalú és nagylelkű a pénzbeni család- és gyermektámogatási rendszer - jelentette ki.

Újságírói kérdésre közölte: nem volt szó arról, hogy belép az MDF-be, a párt nem támasztotta ezt feltételként az EP-listavezetéshez, de mint mondta, nem zárja ki, hogy egyszer majd tagja lesz a konzervatív pártnak. Arra a kérdésre, hogy részt vesz-e a pártépítésben, azt válaszolta: amennyiben felkérik, akkor nagyon szívesen. A felvetésre, ha a június 20-ai országos gyűlés úgy döntene, a 2010-es választásokon legyen az MDF listavezetője, vállalná-e ezt a pozíciót, azt válaszolta: a jövő szombati országos gyűlés nem arról fog szólni, hogy hogyan készüljön a párt az országgyűlési választásokra, hanem értékelni fogják az elmúlt időszak eseményeit.

Arra, hogy az MDF országos választmánya szerdán helyben hagyta Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András törlését a pártból, újból azt mondta: "aki akadályozza az MDF előrejutását, annak nem igazán ugyanabban a csónakban van a helye".

Bokros Lajos hangsúlyozta: bár az MDF jelenleg az néppárti frakció tagja az Európai Parlamentben, de mint mondta, "benne van a pakliban", hogy kilép onnan, és a britek, csehek és lengyelek által alakítandó új konzervatív frakcióhoz csatlakozik. Hozzátette: azt fogja mérlegelni az MDF, hogy milyen értékeket képviselnek ezek a frakciók.

Bokros Lajos közölte: nem örül annak, hogy az államfő nem írta alá a családtámogatási rendszer módosítását.
Bokros Lajos közölte: nem örül annak, hogy az államfő nem írta alá a családtámogatási rendszer módosítását.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.