Bocsánatot kér a zsidózásért a szentgotthárdi polgármester

Huszár Gábor nyilatkozata hétfő délután jelent meg a városi önkormányzat honlapján.

Szerencsétlen megfogalmazásnak tartja Huszár Gábor szentgotthárdi polgármester azt a korábbi megjegyzését, amely szerint „bizonyos üzleti körök” és Izrael állhat a 130 halálos áldozatot követelő november 13-i párizsi merényletsorozat mögött. A polgármester erről szóló nyilatkozata hétfő délután jelent meg Szentgotthárd honlapján. Így hangzik:

„A bizottsági ülésen elhangzott, nem a nyilvánosságnak szánt, a vita hevében szerencsétlenül megfogalmazott, kellőképpen át nem gondolt mondatom miatt a következő nyilatkozatot teszem:

A legtávolabb állt és áll tőlem, hogy bárkit, különösen a zsidó vallású embereket megbántsam. Ezúton szeretnék bocsánatot kérni mindazoktól, akiket a feltételes módban elhangzottakkal megsértettem.

A történteket végtelenül sajnálom.

Huszár Gábor
polgármester”

A Huszár által említett bizottsági ülésen a Szentgotthárdon építendő menekülttáborról volt szó, a polgármester pedig egy kiszivárgott hangfelvétel tanúsága szerint a vita bevezetőjében a következőket mondta: „Annyit tőlem mindenki fogadjon el, hogy az, ami Párizsban történt, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy bizonyos üzleti körök, és én itt kimondom, aminek a hátterében nagy valószínűséggel akár a zsidó állam is állhat, a keresztény Európát az iszlám ellen akarja hangolni, tehát ennek a tábor létesítésének semmiféle köze nem lehet a párizsi eseményekhez." Megjegyzése ellen az izraeli nagykövetség és több ellenzéki párt is tiltakozott. Az MSZP felszólítása szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek kellene eltávolítania a közéletből Szentgotthárd fideszes polgármesterét.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.