Bíróságon perel a volt pécsi fővagyonkezelő

Menesztése miatt bírósághoz fordult Varga Péter, a pécsi vagyonkezelő, a Pécs Holding Zrt. volt vezérigazgatója a napokban - közölte a Baranya Megyei Bíróság szóvivője. Varga Pétert Pécs fideszes polgármestere, Páva Zsolt kezdeményezésére júliusban menesztette a város közgyűlése. A bíróságtól azt kéri, helyezzék vissza korábbi pozíciójába.

A Baranya Megyei Bíróság szóvivője, Hajdú István bíró az MTI-nek elmondta: a volt cégvezető, Varga Péter a Pécs Holding ellen adott be keresetet elbocsátásával összefüggésben. A szóvivő ugyanakkor arra hivatkozva, hogy magánindítványról van szó, több részletet nem közölt. Az MTI úgy értesült, Varga Péter, aki az eljárás végéig nem akar nyilatkozni, azt kéri, helyezzék vissza korábbi pozíciójába.

A volt vezérigazgatót Pécs fideszes polgármestere, Páva Zsolt kezdeményezésére július 16-án menesztette a város közgyűlése. A vezetőtől rendkívüli felmondással váltak meg, a lépéshez Pécs gazdasági átvilágításainak eredménye is hozzájárult. A polgármester úgy vélte: Varga Pétert felelősség terheli azért, hogy az általa irányított Pécs Holding Zrt. 51 és a Mecsekbusz Kft. 49 százalékos tulajdonában lévő helyi busztársaság, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. a közelmúltban nettó 2,2 milliárd forintért eladta mintegy 170 buszból álló járműparkját a PK Zrt. és az LL Bus Kft. által létrehozott PK Busrent Kft.-nek. "Ezzel pedig Pécs elvesztette vagyonának jelentős részét".

A buszeladási botrány június elején robbant ki. Napvilágra került, hogy a járművek egy része könyv szerinti értéken, a másik része pedig 500-600 ezer forint közötti összegekért cserélt gazdát. A PK Zrt. azóta 1,2 millió forint havi bérleti díjat fizet a buszok darabjáért és 10 évre egy összegben nettó kétmilliárd forint rendelkezésre állási díjat a vevőnek.

Varga Péter akkor az MTI-nek azt mondta: ő is csak később értesült a tranzakcióról, de nem hiszi, hogy bűncselekményről, hanem "egész egyszerűen a menedzsmentjogok rossz értelmezéséről lehet szó" - mondta, utalva arra, hogy a PK Zrt. kisebbségi, de a menedzsmentjogokat gyakorló tulajdonosa a lépésről nem tájékoztatta a Pécs Holdingot és az önkormányzatot. Hozzátette: nem tudja, mi volt az ügylet célja, értelme, de úgy véli, az eljárás ellentétes a PK Zrt. alapító okiratával és a szindikátusi szerződéssel. Ilyen volumenű értékesítéshez ugyanis közgyűlési jóváhagyásra lett volna szükség.

Az ügy kapcsán Páva Zsolt feljelentést is tett, a rendőrség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.