Bírósági bátorítás a magyar neonáciaknak

Hatályon kívül helyezte a bíróság azt a rendőrségi tiltó határozatot, amely nem engedélyezte, hogy a Nemzeti Forradalmi Párt március elején felvonulást tartson Budapesten; a szervezet az elhalasztott "becsület napi" megemlékezését akarja megtartani a Hősök terén.

A Népszabadság múlt szerdán írt arról, hogy az NS Front nemzetiszocialista, neonáci tömörülés a "becsület napi" rendezvény szervezését átadta a Nemzeti Forradalmi Pártnak, és német elvbarátaik kérésére március elejére halasztották az eredetileg a múlt hétvégére tervezett megemlékezést.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn közleményben tudatta: a Nemzeti Forradalmi Párt bejelentést tett a BRFK-n arról, hogy március 6-án demonstrációt akarnak tartani a fővárosban, de a rendezvény megtartását a rendőrség a gyülekezési törvényre való hivatkozással megtiltotta. A közlemény szerint a bejelentő felülvizsgálati kérelemmel fordult a bírósághoz, a bíróság pedig hatályon kívül helyezte a BRFK tiltó határozatát.

A 65 évvel ezelőtti budavári kitörési kísérletre emlékezők 1997-től 1999-ig a budai Várban tartották rendezvényüket, de 2000-től 2002-ig nem volt ilyen jellegű megemlékezés, mert a területet egyéb kulturális rendezvények céljára foglalták le. 2003-ban a Kossuth téren, az után minden évben a Hősök terén emlékeztek a budavári kitörésre magyarországi és külföldi szélsőségesek.

Tavaly több mint ezer, többségében fekete ruhás, bakancsot viselő, kopaszra nyírt fiatal állt alakzatban a Hősök terén és megemlékezett arról, hogy 1945. február 11-én Karl Pfeffer-Wildenbruch SS-tábornoknak, a budapesti SS-egységek főparancsnokának vezetésével több tízezernyi német és magyar katona tört ki a Vörös Hadsereg által bekerített budai Várból. A Pilisben húzódó német-magyar vonalakat azonban alig pár százan érték el. A kitörésben részt vevők nagy része fogságba esett vagy meghalt. Az emlékező akciókat a "becsület napjaként" emlegetik.

Az Egységes Magyarország Mozgalom szervezésében a múlt szombaton Budapest határában tartottak ilyen jellegű megemlékezést, míg néhányan a budai Várban vonultak fel.

Ugyanebben az időben az újlipótvárosi Hollán Ernő utcában mintegy háromszáz ember, köztük több vezető szocialista politikus részvételével civil szervezetek az újjáéledő fasizmus, a szélsőséges megnyilvánulások ellen tartottak tiltakozó megmozdulást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.