Bíróság előtt a furcsa pécsi buszeladás

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával állította az ügyészség a Baranya Megyei Bíróság elé a Keczer Lászlót, a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK) volt vezérigazgatóját. Csütörtökön a vádirat ismertetésével elkezdődött a per, aminek előzményei az elmúlt másfél évben gyakran adtak témát a sajtónak.

Mint arról írtunk, a pécsi önkormányzat tulajdonában lévő PK részvényeinek 49,9 százalékát a város 2008-ban 1,5 milliárd forintért eladta a volt Ikarus szakemberek által alapított Mecsekbusz Kft.-nek. A város azt várta, hogy a menedzsmentjogot kapó kisebbségi partner kevesebb önkormányzati támogatással működteti majd PK-t, és lecseréli a cég elöregedett buszparkját.

A két tulajdonos azonban összeveszett, amikor 2009 nyarán kiderült, hogy a PK – a pécsi közgyűlés tudta nélkül – eladta 176 buszát a Mecsekbusz tulajdonosi köréhez kötődő Busrent Kft.-nek 2,6 milliárd forintért, s egyben szerződést kötött a kft.-vel, hogy évente ugyanennyiért visszabérli a járműparkot. Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere a fentiek miatt feljelentést tett, s ennek nyomán az ügy mostanra eljutott a bírósági tárgyalásig. Az ügyészség szerint a buszeladáshoz kellett volna a pécsi közgyűlés beleegyezése, s a buszok visszabérlése aránytalanul magas áron történt. A vádirat azt is megállapította, hogy a PK, amikor eladta a buszait, túl nagy kockázatot vállalt, hisz ha a cég nem tud fizetni a járművekért, Pécs tömegközlekedése összeomolhat.

A közlekedési mérnök végzettségű, s a buszos cégek irányításában és magánításában komoly tapasztalattal rendelkező Keczer László vallomása elején kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. A 61 éves férfi úgy érvelt, hogy az eladósodott PK nem tudott volna olyan előnyös buszvásárlási szerződést kötni, mint az adósságmentes Busrent - ezért volt szükség az utóbbi cég beiktatására. A Busrent – ha nincs a tulajdonosok közti viszály – már 2009 végén megvett volna 140 új buszt, s azokat a PK ugyanannyiért bérelhette volna, mint a most szolgáló öreg járműveket, így ez a konstrukció hasznos lett volna a PK-nak és a városnak. Keczer azt is állította, hogy a város korábbi – még szocialista - vezetői ismerték és támogatták ezt a tervet.

Hogy mindez igaz-e, arra a bíróság a következő hetekben keresi majd a választ.

A város március végén egy vitatható részvényvásárlással és testőrökkel visszafoglalta PK-t, s felmentette Keczert a posztjáról. Páva Zsolt – akit egyébként a bíróság tanúként idézett meg a perben - tudósítónknak elmondta, hónapok óta vizsgálják a PK gazdálkodását, s ez alapján biztosak abban, hogy nem a város járt volna jól a leírt buszbérléssel, hanem a kisebbségi tulajdonos cégei.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.