Beütött a tanévkezdési káosz

Leállt az elektronikus napló rendszer a zavaros közbeszerzés miatt.

Szerdára több száz iskolában leállt az e-napló szolgáltatás, 4-500 iskolában nem tudják regisztrálni a tanulókat - értesült az Index.

A hagyományos osztálynaplókat helyettesítő szoftverrel tartják nyilván a tanórákat, jegyzik a hiányzásokat, a diákok jegyeit, sőt az intőket, és ez alapján történik a tanárok munkaidő-nyilvántartása is. Mivel jövő héten hétfőn kezdődik a 2014/2015-ös tanév, az intézményekben éppen adminisztrációs nagyüzem van: zajlanak az utolsó pótvizsgák, és a jelentkezések lezárása miatt ez az utolsó hét lenne a legfontosabb az adatok felvitele szempontjából.

Ehhez képest az állami tulajdonú Educatio Kft. az éjjel, előzetes bejelentés nélkül leállította a rendszer üzemeltetését. A Magisztert egy központi szerveren az Educatio Kft. üzemeltette, tavaly ugyanis még az volt az oktatási kormányzat álláspontja, hogy ezt a programot vezetik be az egész közoktatásban. Szolgáltatás helyett az érintett 4-500 iskolában csupán az Educatio üzenetét olvashatják, amely szerint a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás ideje alatt a jogtulajdonos nem járult hozzá a rendszer augusztus 26. utáni üzemeltetéséhez.

Az elektronikus adatkezelésre átállt iskolák számára ez a rendszer az egyetlen esély, mivel a papír alapú nyilvántartás teljesen megszűnt. Ha most hagyományos osztálynaplót rendelnének, több hónap kellene, amíg a vásárlás átfutna a központosított iskolarendszeren.

Emlékeztetőül: Balog Zoltán miniszter éppen egy nappal korábban jelentette be, hogy minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy sikeres legyen a következő tanév: "a hit abban, hogy összefogással meg tudják valósítani a céljaikat, a szándék a partnerségre, az együttműködésre, a bizalom és a szükséges infrastruktúra, taneszközök, tantermek, megfelelő tantervek és a pedagógusok". Holott már kedden sejteni lehetett, hogy leállhat az e-napló rendszer.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.