Lecserélték a beszólós Bencsik műsorát az ECHO-n

Személyiségi jogsértést valósítottak meg Bencsik András műsorvezető kijelentései – ezzel magyarázza az ECHO TV a Demokrata-kör című műsor megszűnését.

Ahogy arról már beszámoltunk, a Demokrata főszerkesztőjének műsorát nem engedték adásba, mivel – Bencsik Facebook-bejegyzése szerint – a műsorban megsértette Demján Sándor vállalkozó személyiségi jogait. "A döntést jóváhagyta Széles Gábor, a televízió tulajdonosa is, aki hozzátette, vegyem tudomásul, hogy forrófejű kijelentéseim egy elveszített sajtóper esetén súlyos kárt okozhatnak a televíziónak" – közölte Bencsik András, aki ezt cáfolta, és közölte Szélessel, hogy elutasítja a cenzúrát.

A botránnyal kapcsolatban Miki Tímea, az ECHO vezérigazgatója úgy reagált: döntésük mögött semmilyen személyes motívum nem húzódott. "A műsor megszüntetése részünkről fel sem merült, az ügyet lezártnak tekintettük azzal, hogy a műsor közreadásának elmaradásából származó problémát mindenképpen békésen és kulturáltan kívántuk rendezni".

Az üggyel a csatorna vezérigazgatójának közlése szerint nem volt céljuk indokolatlan ellentétek keltése, "mint ahogy nem célunk a nemzeti elkötelezettségű újságírók belső megosztása sem, azonban felelős gazdasági társaságként kötelességünk mindent megtenni azért, hogy megelőzzük jogsértő tartalom közzétételét".

A történteket követően Bencsik András a televízió tulajdonosának jelezte, hogy a Demokrata-kör adásának elkészítésében a továbbiakban nem kíván közreműködni, illetve a műsort magát sem kívánja folytatni, továbbá a történtekről szóló összefoglalóját saját szemszögéből megjelentette Facebook-oldalán úgy, hogy a műsorfelvételen ténylegesen tett kijelentéseit jelentősen tompított formában tárta az olvasók elé. Megjegyezzük, hogy ezt a módszert az ECHO TV sem etikusnak, sem korrektnek nem tartja, de ezzel a továbbiakban nem kívánunk foglalkozni – tette hozzá Miki Tímea.

A Demokrata-kör műsora helyett a jövő héttől „Hírbehozzuk” címen új közéleti elemző vitaműsort indítanak, Pindroch Tamás vezetésével. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.