Bencsik beszólt Demjánnak, kitették a szűrét

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője Facebook-oldalán azt írja, elmarad az Echo Tv-n a ma esti "Demokrata kör" című műsor, mert a vezérigazgató nem engedélyezte. Az ok: Bencsik megsértette Demján Sándor személyiségi jogait az Echo Tv vezére szerint.

"Elmarad a ma esti Demokrata kör az Echo televízióban, mert Miki Tímea vezérigazgató úgy döntött, nem mehet adásba, mivel abban Demján Sándor vállakozó személyiségi jogait szerinte megsértettem. A döntést jóváhagyta Széles Gábor, a televízió tulajdonosa is, aki hozzátette, vegyem tudomásul, hogy forrófejű kijelentéseim egy elveszített sajtóper esetén súlyos kárt okozhatnak a televíziónak" – közölte Bencsik András, a Demokrata hetilap főszerkesztője, a Demokrata kör című műsor vezetője a Facebookon szerda délután – közli a Hvg.hu.

Bencsik szerint ő nem tett forrófejű kijelentést, és nem sértette meg Demján személyiségi jogait. Közölte Széles Gáborral, hogy "a cenzúra semmilyen formáját nem tudja elfogadni". "Együttműködésünk folytatása így kétségessé vált, mivel nem tudok a továbbiakban úgy műsort vezetni, hogy utólag a tévé vezérigazgatója esetleg megint úgy dönt, ez sem megy adásba" – írja a közösségi oldalon közzétett bejegyzésében.

Bencsik az Echo Tv népszerű műsorának, a Demokrata körnek a kulisszái mögé is bepillantást enged, amikor azt írja: a műsor "kvázi élő", ami azt jelenti, hogy "délután veszik fel vágás nélkül – mert így a legolcsóbb – és este sugározzák, mintha élő volna". "Ilyen esetben a felvétel vezetőjének joga és kötelessége megszakítani a műsort, ha úgy látja, hogy valami olyan hangzott el, ami jogsértő lehet. Ez előfordul, velem is történt már ilyen. Én azonban nem kaptam ilyen figyelmeztetést. Adás végén hazatértem, s ekkor jött telefonon az értesítést, hogy ugrott az egész műsor, az előző heti megy adásba" – írja Bencsik, aki hozzátette: felajánlotta, hogy húzzák ki a Demjánra vonatkozó részt, "de a vezérigazgató közölte, túl hosszú, úgyhogy az egész műsor kimarad".
 
"Tudomásul vettem. Mit tehettem volna. Két hét után tértem volna vissza, mivel két hétig Kínában voltam magánúton, erről is ejtettem a műsorban pár szót, de már ez is magánügy marad, mint minden más, ami ott elhangzott" – írja.

Kommentálta Demján levelét: suttyó tempónak tartotta

Az újságíró Demján Sándor Tarlóshoz írt levelének kommentálása miatt került bajba. Demján azt írta a főpolgármesternek, hogy Nagy Imre szobrának áthelyezése esetén visszavonja adományát. "A költségek 74 százalékát magam finanszíroztam. Ifj. Varga Imre alkotása ma a legtöbbet látogatott és fotózott szobor. Nagy Imre szobrának áthelyezése esetén visszavonom adományunkat. Kérem, hogy ennek elkerülése érdekében minden törvényes eszközt felhasználva biztosítsa, hogy a szobor a jelenlegi helyen maradjon" – olvasható a vállalkozó levelében.
 
Bencsik András ezt a hírt a műsorban úgy kommentálta: "ez suttyó tempó". "Önmagában kétes dolog azzal kérkedni, hogy valaki mennyi pénzt adott (74 százalékot) egy szoborra, mert úriember diszkréten adományoz. De azzal fenyegetőzni azért, mert a Kossuth tér átépítésének tervében az ott és a közelben lévő szobrok áthelyezésének terve is szerepel, hogy visszavonja az adományt, magyarán, fogja és hazaviszi a szobrot, ez olyan kisstílű, tahó tempó, amit nehezen tudok kommentálni" – mondta a műsorban.

"Ez verte ki a biztosítékot az Echo televíziónál. Demján Sándor gőgös és kisstílű fenyegetését nem volt szabad suttyónak minősíteni. Ha nem szabad, hát nem szabad. Tudomásul veszem. Anyagi kár nem ért, mivel a Demokrata kört, mely az Echo egyik legnépszerűbb műsora volt, kezdettől fogva ingyen bocsátottuk a televízió rendelkezésére. Csak azokat a nézőket sajnálom, akik szerették a Demokrata kört. Tőlük ezúton kérek bocsánatot, és kérem, fogadják el, hogy óvatoskodva nem tudok sem újságot írni, sem műsort vezetni. Ha ilyen volnék, akkor a Békemenetet Magyarországért sem született volna meg" – írja Bencsik a Facebookon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.