Belvárosi ingatlanbotrány: Rogán mindent hárít

Rogán Antal szerint az elmúlt években az V. kerületi önkormányzat minden vagyonpolitikai döntése jogszerű volt.
A Fidesz frakcióvezetője, az V. kerület volt polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján beszélt az ingatlanbotrányokról, miután kedden a kerület pénzügyi bizottsága a sajtóban megjelent nyolc belvárosi ingatlan értékesítésének ügyéről tárgyalt. Az ülésen Sélley Zoltán jegyző arról tájékoztatta a testületet, hogy valószínűleg nyomozás indul a belvárosi ingatlanértékesítések ügyében.

Steiner Pál, a kerületi pénzügyi bizottság MSZP-s elnöke azt közölte, hogy a nyomozóhatóság vizsgálatának lezárultáig, illetve az új elidegenítési rendelet megalkotásáig az V. kerületi önkormányzat nem ad el további ingatlanokat.

Rogán Antal tájékoztatóján azt javasolta az újságíróknak, kérdezzék meg, hogy milyen döntést hozott pontosan a pénzügyi bizottság, mert ő úgy tudja, "nem egészen ezt a döntést hozta". Hozzátette ugyanakkor, hogy mivel nem volt jelen a tanácskozáson, nem kívánja kommentálni a döntést.

Azzal kapcsolatban, hogy az ügyészség hivatali visszaéléssel gyanúsította meg Rónaszéki László korábbi kerületi jegyzőt, Rogán Antal emlékeztetett: polgármestersége idején bizalomvesztés miatt megvált a jegyzőtől. Szerinte a hivatali visszaélés egyébként arra utal, hogy hivatallal, nem pedig az önkormányzattal összefüggő kérdésről van szó.

Rogán Antal megismételte egyúttal azt az álláspontját, hogy az elmúlt években az V. kerületi önkormányzat minden vagyonpolitikai döntése jogszerű volt. Az Együtt megnyilvánulásait az ügyben hisztériakeltésnek és hazugságkampánynak tartja a volt polgármester.

Rogán nyilatkozatát követően az V. kerületi önkormányzat is közzétette álláspontját az ingatlanbotrányok ügyében - ők cáolfják, hogy átfogó nyomozás indult volna. Részleteket itt olvashatnak

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.