Beintett a Kehinek a Krétakör

Nem működik együtt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal szerintük törvénytelen vizsgálatában a Krétakör Alapítvány - közölte a szervezet Facebook-oldalán.
A bejegyzés szerint Gulyás Márton ügyvezető telefonon tájékoztatta erről a Hivatal kapcsolattartásra kijelölt munkatársát.

Amint arról beszámoltunk, csütörtökön több, a Norvég Civil Alap pályázatain nyertes civil szervezet levelet kapott a Kehitől, amelyben az elnyert pénzek ellenőrzéséről értesítették őket. A Krétakör Alapítvány, amely, mint írják, az "elmúlt hetekben a civil szervezetek ellen indított lejárató kampány miatt már számított erre a lépésre", mostanra több jogász véleményét is kikérte az ügyben. Közlésük szerint a jogászok egybehangzóan állítják: a Kehinek nincs joga ezeket az összegeket vizsgálni, hiszen azok függetlenek a magyar államháztartástól.

"A Krétakör Alapítvány eddig is együttműködött a törvényben előírt szervezetekkel, így tavaly és a korábbi években is. A szervezetnél tartott ellenőrzést a NAV, és működéséről folyamatos könyvvizsgálói jelentés is készül. Mindig, mindent rendben találtak.

A Krétakör Alapítvány a továbbiakban is együtt fog működni a törvény által meghatározott szervezetekkel, de nem fogja magát alávetni politikai szándékból indított vizsgálatoknak!" - áll a közleményben.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.