Balog a lemondást fontolgatta, Kovács Zoltán nem szeretne kommentálni

Balog Zoltán a távozását is fontolgatta tavaly nyáron a migránsok ellen felállított kerítés miatt – értesült a Mandiner. A kormányszóvivő szerint „esztétikai értelemben” nincs különbség a kormánytagok között, kerítést építeni nem jó, de szükséges.
„Kerítést építeni nem jó, de szükséges. Mi is sokszor elmondtuk, beleértve a kormány összes tagját, hogy nem szeretnénk kerítést építeni. Esztétikai értelemben nincs különbség a kormány tagjainak a véleménye között ilyen értelemben” – így reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő a Pintér Sándorral közösen tartott sajtótájékoztatón arra, hogy a Mandiner értesülése szerint Balog Zoltán „szörnyűnek és butának” írta le hétfő este Frankfurtban, a Hayek Clubban a tavaly nyáron felállított magyar határkerítést. A humánminiszterben akkoriban az is felvetődött, hogy ebben már nem is vesz részt – írta a portál. A miniszter a tavalyi bevándorlós plakátkampányról is önkritikusan beszélt a frankfurti klubban. Balog Zoltán ugyanakkor megvédte a magyar migránspolitikát, az Orbán-kormány sikereit, miközben a kétharmad elvesztését nem bánja.

Kovács Zoltán most azért megjegyezte, hogy zárt körű tanácskozáson elhangzottakat nem szeretne kommentálni. A kormányszóvivő szerint ugyanakkor szükség van a természetes határok lezárására az illegális migráció miatt. A kerítés szükséges és elkerülhetetlen volt, és beváltotta a hozza fűzött reményeket – tette hozzá.

Pintér Sándor egyetlen szóval sem kommentálta Balog Zoltán frankfurti megnyilatkozását, azzal hárította a kérdést, hogy a minisztertársát kell megkérdezni. 
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.