Bajnai: 'Ami történt, az szégyen, tűrhetetlen'

Ami történt, az szégyen. Ami történt, az tűrhetetlen – így fogalmazott az Együtt 2014 Választói Mozgalom a jobbikos képviselő hétfői antiszemita felszólalása kapcsán. Bajnaiék nehezményezik azt is, hogy az ülés levezető elnöke a felszólalás tartalma miatt nem utasította helyre az antiszemita képviselőt.

A gázai konfliktus kapcsán szólalt fel hétfőn a Parlamentben a jobbikos Gyöngyösi Márton, aki egyebek mellett azt mondta: „Pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt: az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.” A politikus kijelentései hétfő este óta tiltakozáshullámot indítottak el.

A történtek nyomán Bajnai Gordon (Haza és Haladás Egyesület), Juhász Péter (Milla Egyesület) és Kónya Péter (Magyar Szolidaritás Mozgalom) közös közleményt adott ki. Ebben azt írták: "Tegnap az Országgyűlésben olyan mondatok hangoztak el egy szélsőjobboldali képviselő szájából, amilyenek csak Magyarország történelmének legsötétebb éveiben. Hetven évvel az egyik legnagyobb nemzeti tragédia, a Holocaust után a magyar parlament újra a legnyíltabb antiszemita gyűlöletbeszéd helyszíne volt."

Az Együtt 2014 Választói Mozgalom közleményében kitérnek arra is, hogy az ülés levezető elnöke a felszólalás tartalma miatt nem utasította helyre az antiszemita képviselőt, és demokratához, hazafihoz nem méltó erélytelenséggel válaszolt arra a kérdéssel megszólított kormánytag, Németh Zsolt is. A gyűlöletkeltő, kirekesztő szavakat tegnap a magyar állam hallgatása követte. "Ami történt, az szégyen. Ami történt, az tűrhetetlen" - írták.

Az Együtt 2014 Választói Mozgalom a leghatározottabban elutasítja és elítéli a gyűlöletbeszéd és a kirekesztés minden formáját. Az antiszemita szavak nem pusztán zsidó honfitársainkat fenyegetik, hanem mindannyiunkat, a közösség minden tagját, az emberhez méltó életet. Az Együtt 2014 ezért felszólítja a magyar állam képviselőit, hogy a kirekesztéssel szemben következetesen és erélyesen lépjen fel: az állam legfontosabb feladata ugyanis, hogy a fenyegetésektől megvédje polgárait - zárult a közlemény.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.