A Jobbik listázná, hány veszélyes zsidó ül a kormányban

A szélsőjobb szerint az országgyűlés és a kormány zsidó származású tagjai nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek.

A gázai konfliktus kapcsán szólalt fel a Parlamentben a jobbikos Gyöngyösi Márton, aki eredetileg a miniszterelnöktől várt választ arra a kérdésre: „mikor várható, hogy az értékelvűséget hangoztató külügyminisztérium kiáll a szenvedő palesztinokért is?” A szélsőjobboldali párt képviselője felszólalásában azt mondta: a 2008–2009-es gázai „vérfürdő” után „újabb izraeli katonai terrornak és vérfürdőnek” volt tanúja a világ, amellyel kapcsolatban szerinte a nemzetközi sajtó és közvélemény nem, vagy csak nagyon későn emelte fel a hangját.

Gyöngyösi Márton szerint a „konfliktusnak csúfolt háborúban” nem egyenlő erők állnak szemben egymással, hiszen 140, többnyire civil palesztin halt meg eddig, miközben az izraeli oldalon „mindössze” hat áldozat volt. A jobbikos politikus szerint az arány nem meglepő, hiszen míg az amerikai pénzzel támogatott izraeli hadsereg a legfejlettebb, addig a palesztinoké az egyik legelmaradottabb terület. „A Külügyminisztériumnak volt eddig a leggyalázatosabb közleménye, amely a cionista ATV-t megszégyenítő sebességgel rohant hűségesküt tenni Izrael mellett” – fogalmazott Gyöngyösi Márton, kérdezve a válaszadásra kijelölt külügyi tárcát: mikor állnak ki a palesztinok mellett is.

Németh Zsolt külügyi államtitkár a válaszában többek között azt mondta: a magyar kormány ebben a konfliktusban nem az izraeliek vagy a palesztinok oldalán áll, hanem az ott élő emberek, a két nép közös érdekeit igyekszik képviselni. Az államtitkár elmondta, hogy közel kétszázezer magyar ajkú ember él Izraelben, hasonlóan sok izraeli él Magyarországon, ahogyan több ezer palesztin is otthonra talált nálunk; ők egyébként az egyik legnagyobb palesztin közösséget alkotják Európában. Németh Zsolt hangsúlyozta: a magyar kormány már csak ezért is üdvözli a tűzszünet megkötését. A külügyminisztériumi nyilatkozat kapcsán arról beszélt, hogy az a humanitárius jogot kezelte kiemelten, a hosszú távú rendezést illetően pedig úgy vélte: csak a közös és közvetlen tárgyalás hozhat megoldást.

Az államtitkári válaszra reagálva Gyöngyösi Márton azt mondta: Németh Zsolt mondatai nem lepték meg. Kiemelte, hogy szerinte a külügyminisztériumi nyilatkozat árulkodó, mert éppen akkor született meg, amikor a palesztin áldozatok mellett kellett volna kiállni. Gyöngyösi ezt követően egy több évvel ezelőtti felmérést idézett, amely szerint az uniós állampolgárok több mint fele szerint a világbékét valójában épp Izrael fenyegeti. „Ismerem én is, hogy hány magyar honfitársunk él Izraelben, hány izraeli zsidó él Magyarországon. Pont itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt: az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára” – fogalmazott válaszában Gyöngyösi Márton.

„Ennek a kutatásnak nem tudok a támogatója lenni. Az, hogy hány zsidó származású személy van a magyar kormányban, nem nagyon kapcsolódik ahhoz, hogy milyen súlyos konfliktus zajlik a Közel-Keleten” – fogalmazott Németh Zsolt, megismételve, hogy a magyar külpolitika nem egyik vagy másik oldalt képviseli, hanem az ott élő emberek érdekeit tartja szem előtt. 

Gyöngyösi "felmérési javaslata" nem előzmény nélküli, hiszen a múlt héten Vona Gábor pártelnök a Jobbik izraeli nagykövetség előtti tüntetésén lényegében ugyanezt követelte. Ezen felül felszólította az Országgyűlést, hogy készítsen leltárt az izraeli tőke Magyarországi jelenlétéről.

A kormány elítéli a jobbikos képviselő kijelentését

A magyar kormány a leghatározottabban elítéli Gyöngyösi Mártonnak, a Jobbik képviselőjének a Parlamentben tett kijelentését - közölte a Kormányszóvivői Iroda kedden az MTI-vel. A közleményben hangsúlyozták: a kormány a legszigorúbban fellép minden szélsőséges, rasszista, antiszemita megnyilvánulás ellen, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyűlölködő és az európai normákkal összeegyeztethetetlen hangokat visszaszorítsa. "A kormány egyúttal világossá teszi, hogy az ország valamennyi polgárát megvédi az ilyen inzultusoktól" - tette hozzá a közleményben a Kormányszóvivői Iroda.

Meddig tűrjük a fasizmust az Országgyűlésben?

Mindennapos, megszokott eseménnyé vált a leplezetlen antiszemitizmus az Országgyűlésben a Raoul Wallenberg Egyesület szerint. A szervezet ezt a jobbikos Gyöngyösi Márton azon hétfői, a parlamentben elmondott azonnali kérdésére reagálva közölte, amelyben az ellenzéki politikus a zsidó származású képviselők és kormánytagok összeírását szorgalmazta. A Raoul Wallenberg Egyesület MTI-hez hétfőn eljutatott közleményében azt kérdezi a felelős kormányzati és ellenzéki erőktől, hogy a tisztességes emberek meddig tűrjék a fasizmust a magyar parlamentben, - mint írják - azt, hogy mindenféle tiltakozás nélkül mondhatja egy képviselő, hogy ideje lenne felmérni, hány zsidó származású képviselő van a Házban és a kormányban. A szervezet szerint mindez szégyen azokra nézve, akik a Jobbikot beszavazták a magyar Országgyűlésbe, továbbá azokra a képviselőkre, akik ezt szó nélkül tűrik, a levezető elnökre, aki nem találta felháborítónak ezt az antiszemita kirohanást, valamint minden becsületes emberre, aki ezt némán tűri. (MTI)

Sárga csillag viselésére szólított fel Schmuck Andor

Az MSZDP ügyvezető elnöke az ATV hétfői Egyenes beszéd című műsorában tiltakozott a magyar parlamentben elhangozott, a zsidó képviselők és kormánytagok összeírását szorgalmazó jobbikos felszólalás ellen. Ami ma a Parlamentben történt az számomra felfoghatatlan - közölte Schmuck. A Magyarországi Szociáldemokrata a Párt ügyvezető elnöke az Egyenes beszéd című műsorban úgy fogalmazott, hogy 15.47 perckor a fasizmus megjelent a magyar parlamentben. Schmuck Andor a televízióban azt kérte a többi párttól, hogy vezetőik és tagjaik kedden tegyék fel a mellükre a sárga csillagot. 

Sárga csillagos flashmob a Parlament előtt

Gyöngyösi szavai elleni tiltakozásként flashmob szerveződik a Kossuth térre. A kezdeményezők kedd 15 órára várják a titltakozókat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.