Bajnai üdvözlete a békemeneteseknek

"Sok sikert" kívánt Bajnai Gordon az "államosított Orbánisztán" érdekében vonuló békemenetnek, valamint az ellenzéki szövetség lejáratása érdekében százmilliókért kampányoló szervezőknek szombat délután tartott érdi sajtótájékoztatóján.
Az Együtt-PM szövetség vezetője úgy fogalmazott, a "hőn szeretett vezérük hangját" már alig váróknak azt üzeni: vigyék majd el magukkal a Fidesz-kormányt, hogy április 6-a után ne kelljen az országban tovább félni.

A volt miniszterelnök kampánykörútja végéhez közeledve ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy a "kormányváltó erők" akkor tudnak győzni a választáson, ha elegen elmennek voksolni. Azt mondta, hogy "aki otthon marad, az Orbánisztán továbbépülésére szavaz".

Bajnai Gordon ironikusan úgy fogalmazott, nem tudni, vajon milyen folytatáshoz is kéri a "kormányzó" Orbán a Felcsút fővárosú Magyarország választóinak felhatalmazását. A 2010 óta 265 forintról körülbelül 310-re emelkedő euroárfolyam 400 forintra történő feltornászásához? Vagy ahhoz, hogy "kivonszoljon" bennünket az EU-ból? Milyen alapon kéri a folytatást, mire olyan büszke a miniszterelnök? - sorolta saját, az Együtt-PM, illetve az ellenzéki összefogás kérdéseit.

A politikus kifejtette, hogy az emberek három dolgot gyűlölnek a legjobban: ha meglopják, ha megfélemlítik őket vagy ha hazudnak nekik. Szerinte a jelenleg hatalmon lévők mindhárom dolgot megtették, ezért is kell távozniuk április 6-án.

Bajnai Gordon a "kormányváltók" színeiben Érd térségében induló országgyűlési képviselőjelöltről, Dorosz Dávidról azt mondta, hogy noha jelöltjük nem érdi lakos, pontosan tudja, hogy mit várnak el tőle a neki felhatalmazást adók.

"Ő valóban Érdért fog dolgozni, nem úgy, mint riválisa, a Fidesz-KDNP-s Aradszki András" - tette hozzá, és arra biztatta a választókerületben élőket: nézzék meg, mit tett eddig a településért a kormánypárti színekben a parlamentben politizáló Aradszki.

Dorosz Dávid a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy Érd polgármestere, T. Mészáros András (Fidesz) és "szívbéli barátja", Aradszki András közös erővel lehetetlenítették el Érdet és környékét, nem véletlen, hogy a kormánypárti jelölt nem vállalta a neki felkínált nyilvános vitát.

Megemlítette, hogy Aradszki András az elmúlt négy évben egyszer sem szólalt fel választókerülete érdekében a parlamentben, ugyanakkor "szó nélkül" asszisztált a helyi ingatlanadó jelentős mértékű emeléséhez, és havi félmillióért "olajlobbistaként" a Molnak dolgozott.

Dorosz Dávid úgy fogalmazott: a "kormányváltók" érdi plakátjait nap mint nap leszedető polgármester és "barátja" fél, mert tartanak attól, hogy "kis Döbrögiként való viselkedésük árát meg fogják fizetni április 6-án". Április 6-a népszavazás lesz arról, hogy fejlődő vagy leszakadó országot akarunk - jelentette ki az ellenzéki politikus.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.