Bajnai is a NAV célkeresztjében?

Sem Bajnai Gordon, sem Szijjártó Péter nem tud róla, hogy vagyonosodásukat vizsgálná az adóhatóság. Szijjártó esetében a külügy szerint azért nem tudnak róla, mert nincs is vizsgálat.

Közérdekű bejelentés alapján már február közepén hivatali eljárásba kezdett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bajnai Gordon vagyonosodásával kapcsolatban – értesült az Origo. Bajnai azonban nem tud ilyen vizsgálatról.

A hírportál pénteki cikke szerint Bajnai nem tüntette fel legutóbbi vagyonnyilatkozatában gazdasági érdekeltségeiből származó jövedelmét, miközben azok a mérlegadatok szerint nyereséget termeltek, így osztalékot is fizethettek a tulajdonosoknak. Ezt kifogásolta egy állampolgári bejelentés, ami alapján a NAV vagyonosodási vizsgálatra jogosult szerve eljárást indított.

Az Origó emlékeztet: Bajnai Gordon tavaly ősz óta főállásban dolgozik a infrastrukturális befektetésre szakosodott francia cégnél, a Meridiam-csoportnál.

Ahogy arról már beszámoltunk, hasonló vizsgálat indult, illetve indulhatott Habony Árpáddal és Szijjártó Péterrel szemben is, bár pénteken utóbbi értesülést a külügyminisztérium határozottan cáfolta.

Az RTL Klub Híradója csütörtökön számolt be arról, hogy értesülésük szerint a NAV vizsgálja a külgazdasági és külügyminiszter vagyonosodását a DK kezdeményezése alapján. Az adóhatóság Vadai Ágnes DK-s képviselővel azt közölte: megtették a szükséges lépéseket. Szijjártó azt nyilatkozta az RTL-nek, hogy nem tud ilyen vizsgálatról. A Külgazdasági és Külügyminisztérium pedig közleményben utasította vissza, hogy vizsgálat zajlana a miniszter ellen.

„Ha lenne ilyen eljárás, azzal kezdődött volna, hogy Szijjártót levélben értesítik, ilyen értesítés azonban nem érkezett” Így a tárca határozottan állítja, hogy ilyen vizsgálat nem indult, „nyilvánvalóan azért, mert a NAV nem talált okot a vizsgálat elindítására" – írta a tárca.

Ahogy arról már beszámoltunk, a DK azért kezdeményezett vizsgálatot Szijjártóval szemben, mert a miniszter Dunakeszin egy 167 milliós ingatlant vett, miközben jövedelme nem indokolna ekkora megtakarítást. Szijjártó azt állította, szülei segítettek a vásárlásban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.