Európai roma fórum: állami támogatás a gyilkosoknak?

Állami támogatást is élvezhetnek a magyarországi romák elleni fegyveres támadások elkövetői, ezért független speciális egységre volna szükség a nyomozásban - jelentette ki az Európai Romák és Utazók Fórumának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Rudko Kawczynski, a strasbourgi székhelyű, másfél ezer civil szervezetet tömörítő európai roma szervezet elnöke az elmúlt négy napban delegációjával végigjárta a romák elleni magyarországi támadások helyszíneit, találkozott állami és civil szervezeti vezetőkkel.

Vizsgálatának előzetes tapasztalatait ismertetve kijelentette: felmerült a gyanú, hogy a nagycsécsi és tatárszentgyörgyi fegyveres és Molotov-koktélos támadások - amelyekben négy roma ember, köztük egy ötéves kisfiú vesztette életét - elkövetői állami támogatást is élveznek, ezért a legfőbb ügyész bevonásával független speciális egységnek kell nyomoznia a bűncselekmények elkövetői ellen - mondta Kawczynski.

A roma szervezet elnöke azt úgy fogalmazott: a korábbi  kezdetleges támadások után ma már jól megszervezett és koordinált  bűncselekményekről van szó, és ezért a rendőrség okolható, mert nem fogta el az elkövetőket, sőt - mint mondta: mulasztásával vagy  tudatosan - használhatatlanná tett bizonyítékokat. A támadások miatt a romák nem érzik biztonságban magukat, a nyomozások a legrosszabb szappanoperát idézik - fűzte hozzá, a támadásokat az 1960-as  évekbeli amerikai Ku-Klux-Klan-akciókhoz hasonlítva.

A támadások helyszínein szerzett tapasztalatairól szólva azt mondta: sokkolta az agresszió mértéke. Az erőszak ördögi köréből ki kell törni, meg kell nyugtatni az embereket, és elfogni az elkövetőket, majd példásan megbüntetni őket, függetlenül attól, hogy romáról, rendőrről, vagy bárki másról van szó - tette hozzá.

Rudko Kawczynski aggasztónak tartja a magyarországi romák helyzetét, ezért vizsgálati jelentésében, amelyet az Európa  Tanácsnak és a magyar kormánynak is eljuttat, javasolni fogja, hogy  a parlament alkosson törvényt a gyűlöletbeszéd ellen. Javasolja  továbbá, hogy helyi, kormányzati és nemzetközi szinten is  koordinált, valós romaprogramok induljanak. Tapasztalatai szerint ugyanis az utóbbi tíz évben jelentősen romlott a magyarországi cigányság helyzete.

A politikai akarat hiánya miatt sikertelenek a romaprogramok, a törvényi rendelkezéseket helyi szinten nem tudják érvényre juttatni,  mert a cigányságot nem tekintik a társadalom részének, ezért hiányzik az együttműködés, a bizalom - mondta az Európai Romák és  Utazók Fórumának elnöke. Felhívta a figyelmet arra, hogy Jugoszláviában is a romák elleni támadásokkal kezdődtek a konfliktusok, aztán etnikai tisztogatások történtek, majd háború  tört ki, amelynek következményeit mindenki ismerheti.

Rudko Kawczynski felhívta a figyelmet a média felelősségére, mert véleménye szerint egyes orgánumok, műsorok tudatosan a romák  elleni lázítanak, erősítik a sztereotípiát.

A tájékoztatón részt vett Daróczi Ágnes, az európai szervezet magyarországi delegáltja, a plenáris közgyűlés alelnöke is. Tőle kérdeztük, hogyan kell értelmezni azt a kijelentést, hogy "állami támogatást is élvezhetnek" a romák elleni fegyveres támadások elkövetői?

Daróczi Ágnes kérdésünkre hangsúlyozta: cigányokat támadtak és gyilkoltak meg, de a jogállam is az áldozatok között van. Az elkövetőket viszont még mindig nem sikerült elfogni. Az a hanyag és szakszerűtlen hozzáállás, amelyet a nyomozások során a hatóságok, a magyar állam képviseletében a rendőrség, az egészségügy, a tűzoltóság tanúsítottak, felveti az állam felelősségét – jelentette ki, hozzátéve: a szélsőségesek igazi célja nem a cigányság, hanem az ország lángba borítása.

– A romák rettegésben élnek. Minden erőnkkel próbáljuk nyugtatni az embereket – mondta Daróczi Ágnes. A romáknak szerinte egyetlen lehetőségük van, minél nagyobb számban "belépjenek a rendőrségbe és a polgárőrségbe, hogy részvételükkel erősítsék a jogállam intézményrendszerét. De ehhez a hatóságok képviselőinek a bizalmat erősítő hozzáállására is szükség van".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.