„Az Index az újságírói etika legalapvetőbb szabályait sem tartja be”

A Századvég Alapítvány szerint az index.hu portál nemrég megjelent két írásában az Észak-Amerikába irányuló magyar lobbitevékenységben közreműködő Connie Mack IV és az alapítvány tevékenységével összefüggésben sokadik alkalommal tett tanúbizonyságot arról, hogy a kiegyensúlyozott, tényeken alapuló tájékoztatási kötelezettség követelményét és az újságírói etika legalapvetőbb szabályait sem tartja be.
A Századvég Alapítvány az MTI-hez kedden eljuttatott keddi közleményében arra is felhívta a figyelmet: Connie Mack IV mint az SLI Group LLC és a Liberty International Group LLC nevében eljáró képviselő az index.hu állításaival és sugalmazásaival ellentétben rendkívüli szaktekintély az Egyesült Államokban.

"Rátermettségéhez és szakértelméhez kétség sem férhet, ezért is esett rá a választás, hogy a magyar érdekeket megjelenítse és képviselje" - olvasható a közleményben.

Azt írják: Connie Mack IV nagy múltra visszatekintő amerikai család leszármazottja, aki édesapjával együtt immár két generáció óta halmoznak fel komoly politikai és lobbizási tapasztalatokat. Apja (Connie Mack III) 1983 és 1989 között volt a floridai 13. körzet kongresszusi képviselője, majd két alkalommal is szenátorrá választották. Fia, a magyar lobbitevékenység vezetője, Connie Mack IV 2005 és 2013 között volt kongresszusi képviselő, tagja volt az Egyesült Államok kongresszusa külügyi bizottságának is. Azóta az egyik legsikeresebb kongresszusi lobbista az Egyesült Államokban, aki több cégben kamatoztatja tudását.

Kitérnek arra is: Connie Mack IV jelenleg alelnöke az első számú amerikai PR- és lobbicégként elismert Levick nevű cégnek, ahol - ahogyan az a magyar sajtóban is nyilvánosságot kapott - szorosan együtt dolgozik a demokrata Lanny Davissel, Bill Clinton egyik volt főtanácsadójával, aki jelenleg szintén sikeres kommunikációs szakemberként és lobbistaként is működik. Ezen túlmenően is több közéleti szervezet tagja, továbbá rendszeresen szerepel a legjelentősebb politika újságokban publicistaként, valamint a televíziós csatornákon szakértőként.

Mint tudatták, a fentiekből is látható, hogy Connie Mack IV olyan kiterjedt és befolyásos kongresszusi kapcsolati hálóval rendelkezik mindkét politikai oldalon, amelyet a magyar érdek képviseletének szolgálatába tud állítani.

"Minden olyan állítás vagy sugalmazás, amely az alkalmasságát és hozzáértését megkérdőjelezi, a kongresszusi viszonyok, illetve az amerikai politika ismeretének teljes hiányára utal, és egyetlen célja a magyar érdek képviseletének és az amerikai-magyar kapcsolatok megerősítésének megnehezítése" - áll a közleményben.

A kommüniké szerint mindezek a tények és a Századvég Alapítvány (vagy bármely más érintett) véleménye az index.hu által publikált írásokban azért nem jelenhetett meg, mert a portál újságírója nem gondolta relevánsnak és szükségesnek az érintettek megkérdezését vagy véleményüknek beszerzését. Az általa jegyzett cikkek mindegyike a Századvég Alapítvány és a szerződéses partnerek, valamint Connie Mack IV megkérdezése nélkül születtek. Ezzel pedig a portál és az újságírója nemcsak a szakmai hozzáértés, hanem az újságírói etika teljes hiányáról is tanúbizonyságot tett - közölték.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.