Az EP elé viszik a gyanús jobbikos asszisztensek ügyét

A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn az Európai Parlamenthez (EP) fordul, mert a rendelkezésükre álló adatok szerint felvetődik annak a gyanúja, hogy a Jobbik EP-képviselői a párt tisztségviselőit alkalmazzák asszisztensként "látszatfoglalkoztatás keretében" – közölte Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Az ellenzéki politikus szerint ez a gyakorlat felveti a rejtett pártfinanszírozás lehetőségét, amit az EP szigorúan tilt.

Niedermüller Péter arra is kitért, a Jobbik pártalapítványa nem számolt el a rábízott közpénzekkel, illetve azzal sem, hogy 2010 előtt hogyan és miként finanszírozta magát", ugyanis felmerül a gyanú, hogy „orosz pénzügyi segítséget kapnak.

A nemzeti érdekekről beszélő Jobbik "az orosz érdekek legelkötelezettebb magyarországi képviselője" - mondta a DK-s politikus, hozzátéve, „a Jobbiknak nincs kormányzati kompetenciája", nem ellenzéke a Fidesznek, és az a céljuk, hogy a Fidesszel közösen kormányozzanak.

Szombati számunkban írtuk meg, hogy a Jobbik magyarországi pártaktivistákat, illetve egy olasz és egy belorusz radikálist fizet EP-asszisztensként, és olyan pénzcsapot működtet, amelynek köszönhetően tavaly akár 140 millió forintnyi euróval is megkönnyíthette a közös kasszát.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.