Alkotmánybírák: ők lehetnek a Fidesz választottjai

A Fővárosi Közgyűlésre vonatkozó választási szabályok vitája rámutatott, mekkora törésvonal van az Alkotmánybíróság régi, még többpárti konszenzussal megválasztott, és új, pusztán a kétharmad akarata által delegált tagjai között. A budapesti voksolást alapjaiban módosító törvény egyetlen szavazattal ment át az AB rostáján, de hamarosan három bírót is új fog felváltani.
Az Origo összeállítása szerint 9 éves mandátumának lejártával szeptemberben távozik Kovács Péter és Bragyova András, novemberben pedig Balogh Elemér megbízatása szűnik meg. Helyükre – immár 12 évre – a Fidesz fog bírákat delegálni, ugyanis a döntéshez még a KDNP támogatására sem lesz szükségük.

Az már biztosnak tűnik, hogy a három alkotmánybírót egyszerre fogják megválasztani ősszel, hogy ne kelljen két körben megtartani a meghallgatásokat. Az Origo kormánypárti forrásai szerint egyelőre talán csak Orbán Viktor tudja a Fideszben, kiket fognak jelölni és megválasztani.

A párt az előző ciklusban kétszer is kormánypárti képviselőt emelt az alkotmánybírák közé – Balsai István és Salamon László éppen a bírákat jelölő bizottság vezetőjéből léptek előre –, de mostanra szinte már nincs alkalmas jelölt a kétharmad frakcióiban. Rubovszky György ugyanis az egyetlen szigorú megkötésnek sem felel meg, mivel elmúlt hetven éves, nem választható. Az alkotmányjogász Gulyás Gergely pedig túlságosan fiatal, és a portál szerint nincsenek is efféle szándékai.

Bár a kilenc évre kinevezett alkotmánybírókat lehetne újraválasztani, valószínűleg ez nem történik most meg. Elvileg Paczolay Péter, az AB elnöke is újrázhatna, amikor februárban lejár a mandátuma, tekintettel arra, hogy bár konszenzusos jelöltként választották meg, a Fidesz őt tette meg a testület elnökévé a vonatkozó jogszabályok megváltoztatása után. Paczolayban azonban deklaráltan megrendült Orbán Viktor bizalma, a kormányfő személyesen vétózta meg újradelegálását a Velencei Bizottságba.

Paczolay helyett Varga Zs. Andrást küldték a testületbe, akit most az egyik nagy esélyesnek tartanak egy alkotmánybírói posztra. Varga Zs. sokáig Polt Péter közvetlen helyettese volt, tanít a Pázmány Péter Egyetemen, és nagy támogatottságnak örvend a Fideszben – olyannyira, hogy könnyen AB-elnök lehet belőle.

Az Origo rajta kívül főleg gyakorló bírák valószínű jelöléséről értesült. Czine Ágnes, a Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője mellett Erőss Monika, a Kúria főtitkára tűnik esélyesnek. A harmadik valószínű jelölt Schanda Balázs alkotmányjogász, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karának dékánja, akinek az egyházjog a szakterülete.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.