Addig terrorizálták a fekete maszkos 'járőrözők' a várandós roma nőt, míg megszült

Egy nyolchónapos terhes gyöngyöspatai roma asszonyt addig vegzáltak a nyílt utcán az egyenruhás "járőrözők", míg a kismama ijedtében megszült. Babája kórházi kezelésre szorult. A TASZ szerint egyértelműen gyűlöletbűncselekmény (közösség elleni erőszak) történt, a rendőrség szerint nem.

Március elején, amikor egyenruhás alakulatok "járőrőztek" Gyöngyöspatán, többek közt egy várandós roma nőt is vegzáltak a nyílt utcán. A fekete maszkos, ostoros, egyenruhás férfiak szorosan követték a nyolc hónapos terhes kismamát, belelhihegtek a nyakába, köpködték. A nő menekülőre fogta, ám a történtek miatt annyira megijedt, hogy még útközben megindult nála a szülés. Mire kiérkezett a mentő, a kismama már megszült az otthonában. A kisbaba azonban korán érkezett és hosszú napokra el kellett szakítani édesanyjától, hogy ellátást kapojon a kórházban.

A kismama képviseletét a TASZ vállalta és feljelentést tett közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt - számol be az esetről a TASZ Romaprogram.

Rendőrség: nem történt gyűlöletbűncselekmény

A rendőrség álláspontja szerint nem történt gyűlöletbűncselekmény, ahogy más bűncselekmény sem.
A Gyöngyösi Rendőrkapitányság először indoklás nélkül megállapította, hogy az elkövetett bűncselekmény nem közösség tagja elleni erőszak, hanem tettleges becsületsértés, és emiatt a feljelentést áttette a bírósághoz. Másodszor pedig korábbi határozatát hatályon kívül helyezte, a feljelentést pedig elutasította. A rendőrség álláspontja aszerint ugyanis nem történt bűncselekmény, hanem becsületsértés szabálysértése.

TASZ: gyűlöletbűncselekmény történt, közösség elleni erőszak formájában

A TASZ panasszal élt, melyben felhívták az ügyészség figyelmét arra, hogy a közösség elleni erőszak nem csak bántalmazással valósulhat meg, hanem úgy is, ha valakit valamely – például etnikai – csoporthoz tartozása miatt az elkövető fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen, vagy eltűrjön.

A konkrét esetben a rasszista motiváció a TASZ álláspontja szerint egyértelmű, elég a körülményekből és a Gyöngyöspatán március elején zajlott eseményekből következtetni.

A TASZ érvelése szerint a Az elkövetők ruházata, a maszk, az ostor, a közvetlen közelből követés, lihegés, köpködés álláspontunk szerint olyan körülmények, amelyek összességükben alkalmasak súlyos hátrány kilátásba helyezésére és arra, hogy az áldozatban komoly félelmet ébresszenek. A koraszülött kisbaba válságos állapota pedig csak súlyosbítja az ügy megitélését. 

A rendőri gyakorlat szerint Magyarországon nincsenek gyűlöletbűncselekmények

A TASZ véleménye szerint a rendőrség, az eddigi gyakorlatnak megfelelően, ismét alulminősített egy olyan bűncselekményt, amelynek áldozata roma, és ahol a rasszista motiváció kétségtelenül fennáll.

A statsiztikák szerint nagyon alacsony a közösség tagja elleni erőszak ügyek száma, ám ez nem azt jelenti, hogy nincsenek ilyen esetek, sokkal inkább azt, hogy a rendőrség nem megfelelően kezeli ezen ügyeket. Mint ahogy az most is történt, jellemzően alulminősítik az ügyeket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.