Rombolás vagy költöztetés?

Szegedi kereskedők nyílt levélben kértek segítséget Bajnai Gordontól, miután vasárnap éjszaka a város önkormányzata lebontatta a Mars téren álló pavilonjaikat. A kiskereskedők nemrég nyertek pert a város ellen, szerintük jog szerint nem lehetett volna a bódékhoz nyúlni. A piacigazgatóság szerint azonban nem bontás, csak áthelyezés történik.

Mint lapunkban olvashattak róla a szegedi piactéren komfortos piaccsarnokokat kíván építtetni a szegedi önkormányzat. Először úgy tűnt, sikerül megegyeznie a Mars téren árusító ruházati, zöldség- és műszaki kereskedőkkel, hogy azok is beszállnak a költségekbe, és számukra elfogadható áron bérleti jogot kapnak az új csarnokokban.

A kezdeti ajánlathoz képest azonban az önkormányzat jelentősen felemelte a kereskedőktől kért összeget - többségük ezt nem fogadta el, mert úgy vélik, nem tudnák kitermelni az üzlet forgalmából - írtuk tudósításunkban. Így került bíróságra az ügy, s később - a hét végén  -  következett a szegedi önkormányzat vitatott cselekedete: lebontátták illetve áthelyezézték  a pavilonokat. Ezért írtak nyílt levelet segítséget kérve Bajnai Gordon miniszterelnöknek a magukat klisemmizettnek tartott kiskereskedők. Ennek szerkesztett változatát közöljük:

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Ádáz küzdelem folyik évek óta a szegedi önkormányzat és a piacon működő kereskedők között.  A tér átépítéséhez szükséges támogatási összeget a szegedi önkormányzat, EU-s pályázat által megnyerte. A szegedi lakosság nagy örömére az önkormányzat kilátásba helyezte az építkezés kezdetét, de a Mars téren még működő piac egységek kisajátítása, a jogi háttér rendezése  az esetleg kártalanítása nem történt meg.

November 29-én, vasárnap este példátlan cselekmény történt, a rendszerváltás óta új alkotmánnyal működő Magyarországon. Több nyertes, bíróság által dokumentált eljárás után, a kereskedők ingatlannak minősülő építményeit ledózerolták, a földdel tették egyenlővé. Az épület tulajdonosai, a térről kiszorítva, megdöbbenve néztük végig emlékeink és jövőnk „miszlikre” darabolását. Szerettünk a rendőrségtől birtokvédelmet kérni remegő kézzel, az igazságot keresve, de a gépek és emberek munkáját egyenruhások védték - gumibottal.

Nem tudjuk épületeink romjai vannak, s árukészleteink és az üzlet menetéhez szükséges dokumentumok hol nyugszanak, pincében, házban, valakinél, vagy a Tisza fenekén. Leszögezik: eddig, de ezután sem akadályozzzák a város fejlődését. A bíróság által tisztázott jogi körülmények ellenére magántulajdonunkat  elpusztították. A szegedi önkormányzat jelen pillanatban is „zsarolóknak, nyerészkedőknek” nevez minket, s ehhez hasonlókat állít, mintha csak akadályozni akarnánk a beruházást, az adófizetők pénzéből akarnánk jogtalanul kérni. A kártalanítás - jegyezte meg az önkormányzat egyik képviselője nemrégiben - nem politikai hanem jogi kérdés. Az önkormányzat képviselőjének véleményére támaszkodva írjuk Önnek most levelünket.

Ha jogi kérdésről tudunk beszélni: magántulajdonunk útban volt a beruházónak, s hogy életünket folytatni tudjuk, kártalanítást kértünk. De csak üzengetéseket kaptunk és sajtónyilatkozatokat, miszerint nekünk nem jár semmi a magántulajdonaink után. Ingóságnak minősítette a városi szakbizottság épületeinket, s döntésük értelmében üzleteink áthelyezhetők egy másik területre - szólt az állítólagos jogi megállapítás a bíróság jogerős határozata ellenére. A november 29-i akció eredménye pusztítás, nem áthelyezés. Üzleteinkből néhány alkalmas arra, hogy a talajhoz támaszkodva, távolról „valaminek” tűnjön. A többi rom és minden más, csak nem egy áthelyezett épületegyüttes.

A végeredmény esztétikai feltérképezése érdekében, kérjük, tájékozódjon az országos online médiumok fotógalériáiból, látni fogja, hogy ezekből a lécekből, vas és drót darabokból nehezen tudná bárki is folytatni tevékenységét, biztosítani megélhetését.

Levelünk elolvasása után megköszönjük türelmét, s azt is, hogy a következő napokban kitüntetett figyelemmel követi a szegedi eseményeket. Tizenhárom család életkörülményei omlanak össze pusztán azért, mert az üzletek kártalanítását indokolatlanul, és jogtalanul a szegedi önkormányzat nem kívánja tudomásul venni.

A 13 család jövőkép nélküli napjai mellett, kikristályosodhat minden választópolgár előtt, hogy a kártalanítás mégiscsak politikai kategória, hiszen – mint mindenki számára ismeretes – a szegedi, mars téri átrendezés a városvezetés komoly "szerencse kártyája" annak érdekében, hogy 2010 őszén a választópolgároknak alternatívát tudjon mutatni. Amennyiben most a kártalanítási tárgyalások által elhúzódott volna az építkezés kezdete, nem biztosított, hogy a tér a választásokra átadásra kerül.

Hangsúlyozzuk, tárgyalásokat kívántunk folytatni az önkormányzattal, de hetekig nem kaptunk megkeresést, hogy fehér asztalhoz üljünk.

Miniszterelnök Úr!

Még egyszer köszönjük, hogy figyelemmel kíséri az ügyet, s hogy a következő napokban megvédi Magyarországon a demokráciát, és a jogbiztonságot!

A Miniszterelnök Úr részére ezen levélhez csatoljuk az állításainkat igazoló dokumentumokat, amelyeket postán küldjük meg Önnek.

Szeged, 2009. december 02.


SZEGEDI, MARS TÉRI KERESKEDŐK

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.