A Fidesz egyetért az ingyenes felsőoktatással

A Fidesz egyetért azzal, hogy ingyenes legyen a felsőoktatás azoknak, akik Magyarországon szeretnének dolgozni.

Selmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője közleményében azt írta: pártja nagy várakozással tekint a szerdai kormányülés elé, ahol döntenek a részletekről. A Fidesz oktatási kabinetje addig is minden támogatást kész megadni ahhoz, hogy a diákok számára legjobb megoldás megszülessen. 

A közleményben a Fidesz arra szólítja fel az MSZP-t, hogy ne hergeljék a tanulni akaró, jó szándékú, jövőjükért aggódó diákokat.

Orbán Viktor kormányfő a Facebookon szombaton megjelent videoüzenetében közölte, el kell törölni a keretszám-szabályozási rendszert; azoknak, akik teljesítik a szükséges követelményeket, és elszántak, hogy tanuljanak, majd Magyarországon dolgozzanak, továbbra is ingyenesnek kell maradnia a felsőoktatásnak.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vasárnap tartott sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy megszüntetik a keretszámrendszert, így a minőségi követelményeket teljesítő diákok bekerülhetnek a felsőoktatásba, ha pedig vállalják, hogy a diplomaszerzés után Magyarországon dolgoznak, az állam a teljes képzési költségüket kifizeti. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a felsőoktatási képzés sokba kerül, az állam célja ezért, hogy a tandíj nélkül, állami támogatással megszerzett diplomájukat a diákok itthon kamatoztassák.

Tóbiás József, az MSZP frakcióvezető-helyettese vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormánynak nincs koncepciója a felsőoktatás átalakítására, csak rögtönöz, és ezt kommunikációs trükkökkel próbálja elfedni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.