A Dunaferr tükröt tart Orbán munkahelyvédelmi levelezésének

A Dunaferr-nél tervezett 800 fős létszámleépítés ékes példája annak, hogy a munkahelyek védelmében nem elég levelekkel bombázni az állampolgárokat, hanem megfelelő gazdaságpolitikát kell folytatni - legalábbis az LMP szerint. Az ellenzéki párt a dunai vasműnél várható elbocsátásokat részben a kormány kiszámíthatatlan adó- és járulékemelő lépéseivel magyarázza.

A Dunaferr 800 dolgozójától válik meg, akik közül 300-an a pestszentlőrinci hengermű bezárása miatt veszítik el munkájukat. A veszteséges működésben nem csak a világpiaci áringadozások, hanem a kormány gazdaságpolitikája is hibás a kiszámíthatatlan, adókat és járulékokat emelő lépései miatt - állítja közleményében az LMP, amely szerint mindez ékes példája ez annak, hogy a munkahelyek védelmében nem elég levelekkel bombázni az állampolgárokat, hanem megfelelő gazdaságpolitikát kell folytatni.

A cég rossz eredményéhez jelentősen hozzájárultak az árfolyam-ingadozások, illetve a kivédésükre tett költséges biztosítások. Kiszámíthatóbb gazdaságpolitika mellett azonban kisebb lett volna a veszteség, így jóval kevesebb dolgozó elbocsátásáról beszélhetnénk - fogalmaz a közlemény. 

A leépítésnek Dunaújvárosra és Pestszentlőrincre is komoly negatív hatása lesz. Utóbbi városrész egyébként is egy válság- és kormánysújtotta vidék: a Malév csődje után a Lőrinci Hengermű bezárása is egy olyan csapás, amelynek előidézésében a kormánynak jelentős felelőssége van. A kormánynak vannak eszközei a Lőrinci Hengermű és a dunaújvárosi vasmű elbocsátás előtt álló dolgozóinak megvédésére, a termelő üzem megmentésére. Ha mégis sor kerül a leépítésre, akkor pedig kiemelt feladata, hogy alkalmazza az aktív munkaerőpiaci eszközöket, átképzéseket, hogy a vasmű munkásai ne éhbérért foglalkoztatott közmunkásként végezzék - figyelmeztet az LMP.

A közlemény kitér arra is, hogy az Európai Unió létrehozott egy Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapot (EGAA), amely azt segíti, hogy a válság miatt utcára kerülő emberek a megfelelő átképzések után újra munkához jussanak. Az alaphoz a tagállamok nyújthatnak be támogatási kérelmeket, és ahhoz gyorsan, könnyebben hozzá lehet férni, mint más uniós forrásokhoz.

Az LMP közleményében felszólítja a fideszes vezetésű önkormányzatokat, hogy a kormánnyal együttműködésben dolgozzanak ki olyan programot, amely lehetővé teszi az utcára kerülő dolgozóknak, hogy minél hamar álláshoz jussanak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.