A Duna TV-t is elérte az elbocsátási hullám

Igazgatóktól az időjárás-jelentőig: egyre bővül a Duna TV-től elbocsátottak listája. A Kikötő komplett stábját is elküldték - folyamatosan frissített beszámoló.

A Duna TV szerkesztőivel, riportereivel és műsorvezetőivel folytatódott a közszolgálati média szerdán megkezdődött -  összesen több, mint félezer fős - leépítése. Lapunk értesülései szerint reggel óta hívják be főnökeik a dunásokat, összesen százhúsz emert küldenek el. Úgy tudjuk, a Kikötő című, Nívó-díjjal elismert kulturális magazin szinte komplett stábját elbocsátották - a főszerkesztő Ámon Bettivel az élen, aki 1998 óta dolgozik a Duna TV-nél, a Művészeti Műsorok Szerkesztőségét vezette. (A Kikötő szerkesztőségének felszámolása alighanem összefügg azzal az elképzeléssel, hogy a közmédia kulturális, szórakoztató műsorait külső gyártásba adnák.)

Szintén felmondtak a nyugdíjasként dolgozó Kővári Péternek, aki 2000 óta vezette a Közművelődési Főszerkesztőséget, ő volt többek között a Mindentudás Egyeteme tartalmi szerkesztőségének vezető média-tanácsadója, a Dunán sugárzott előadások főszerkesztője.

Kővárin kívül az Index információja szerint szinte a teljes vezetőséget elküldték: a hat igazgatóból csak kettő maradhat. Bódis Gábor tájékoztatási, Pörös Géza művészeti, Juhász István gyártási igazgatónak is felmondtak. Kirúgták a Kívánságkosár felelős szerkesztőjét, Horváth Mónikát is, valamint Berényi Zsuzsát a Váltóból, Selmeczi Borit a népzenei műsoroktól.

Úgy tudjuk, az elbocsátottak között van a népszerű időjárás-jelentő Károlyi Gabriella, aki 1992 óta dolgozott a Dunánál, három gyermek édesanyja.

Közben az MTV-ben is folytatódik a leépítés: összesen 280 embert küldenek el, péntekre javarészt operatőröket rendeltek be. A Magyar Távirati Irodában is péntektől kézbesítik a felmondási értesítéseket; a hírügynökségtől 28 embert bocsátanak el - eddigi információink szerint ez az egyedüli közmédium, ahol újságírókat nem érint a leépítés.

A Duna TV-től elbocsátottak listája

Ámon Betti

Berényi Zsuzsa

Bódis Gábor

Farkas Katalin

Fehér Mária

Horváth Mónika

Juhász István

Kiss Rita

Károlyi Gabriella

Kővári Péter

Nagy Katalin

Németh Árpád

Pörös Géza

Selmeczi Bori

Szentmiklósi Sára

Tokár Alfréd

(Forrás: Népszabadság, Index)

A Magyar Televíziótól elbocsátottak listája: >>>

A Magyar Rádió leépítéséről itt olvashatnak: >>>

Ámon Betti, a Kikötő főszerkesztője
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.