Egyesével rúgják ki a közmédiásokat - jönnek a nevek

Rettegve várják a telefont a közmédiumoknál dolgozók - egyesével válnak meg ötszázötven tévéstől és rádióstól. A listán díjnyertes újságírók is vannak - összefoglalónkat folyamatosan frissítjük, már 30 név fölött tartunk.

Megkezdődött a leépítés a közszolgálati médiumoknál: a Magyar Televíziótól, a Duna TV-től, a Magyar Rádiótól és a Magyar Távirati Irodától összesen több, mint félezer dolgozót bocsátanak el.

Magyar Rádió: egymásnak adják a kilincset

Szerda reggel nyolctól a Magyar Rádióban folyamatosan hívják be a dolgozókat; ráadásul azokat is behívják, akikkel szerződést módosítanak, így senki sem tudhatja, milyen papírt kap a főnökétől. Az újságírókat ötösével hívják be, sokan a Rádió székházának udvarán várnak a sorukra.

Szakmai szempontok?

A Népszabadság értesülése szerint jónéhány, évtizedeket lehúzott rádióssal közölték szerdán, hogy nem tartanak többé igényt a munkájukra. Információnk szerint köztük van László Judit, a Kossuth Rádió Krónika volt műsorvezető-szerkesztője, Bogár Zsolt és a Príma-díjas Rovó Attila, a 180 perc szerkesztői, Péter György, a Napközben szerkesztője, Hatvani Tóth Erika, a Krónika volt műsorvezető-szerkesztője,  továbbá Gócza Anita (Gondolat-jel), Kovács Anna és Sándor Kata riporterek. Közülük Sándor Kata nemrég tért vissza a rádióba gyesről, mikrofon-engedélyét egy hónapja újították meg. Bogár Zsolt ellen korábban fegyelmi eljárás indult, amiért a 180 percben - Mong Attilával közösen - egy perc csenddel tiltakozott a médiatörvény ellen, tavaly december 21-én; Mong azóta átigazolt az Origóhoz. Bogár az Indexnek azt nyilatkozta, azóta nem adtak neki munkát a rádióban, így elmondása szerint már várta, hogy mikor rúgják ki. A csoportos létszámleépítés azért nagyon kényelmes megoldás a munkaadónak, mert nem kell megindokolnia a felmondás okát" - mondta a rádiós szerkesztő az Indexnek.

Háromszoros Pulitzer-díjast is leépítettek

Információnk szerint a hatvanegy éves rádiós szerkesztő, a 168 óra, majd a 16 óra vezetője, háromszoros Pulitzer-díjas, valamint a Táncsics-, és a Sajtópáholy-díjjal is kitüntetett Nej György is az elbocsátottak között van; a Krónika korábbi rovatvezetőjének néhény hónapja hiányzott a nyugdíjhoz. Szintén megváltak a másfél évtizede a rádiónál dolgozó Nagy Emesétől, a 180 perc és a Szombat délelőtt riporterértől, valamint Udvarhelyi Szabolcstól, a Krónika korábbi szerkesztőjétől, külpolitikai rovatvezetőtől, Nyárádi Péter külpolitikai szerkesztőtől, valamint Marton Évától, a Kossuth kulturális szerkesztőjétől. A 180 perc stábjából Bödő Anitát is elbocsátották, valamint Solténszky Tibor is listára került.

Búcsúlevél az ismeretlen főnöktől

Lapunk értesülése szerint több olyan riportert is kirúgtak, akiket néhány hónapja "raktak át" a Krónikából a Szombat délelőtt című műsorba, ráadásul egy számukra ismeretlen vezető közölte velük az elbocsátást.

Indoklás helyett magyaráznak

A rádióban sokan felháborodással fogadták a bejelentéseket, rádiós forrásaink szerint pattanásig feszült a helyzet. Úgy tudjuk, a Kossuthnál Gazsó L. Ferenc főszerkesztő vezényli az elbocsátásokat, azokat a közmédia átalakulásával, a rádió működésének megújításával, racionalizálásával magyarázza. Az elbocsátott munkatársak ezen túlmenően nem indokolták meg, hogy miért éppen ők kerültek a listára.

Elbocsátották a Petőfi főszerkesztőjét

Szakmai szempontokat senki nem tudott felfedezni a kirúgásokban, így felmondtak olyanoknak is, akiket egyöntetű elismerés övez a kollégák körében - írta a Hírszerző. Értesülésük szerint elbocsátották Urbán Szabolcsot, a Petőfi Rádió főszerkesztőjét, valamint Rábai Balázst, a 180 perc műsorvezetőjét, aki Mong Attilát váltotta. Az információt lapunknak is megerősítették rádiós források.

Pais Judit sem kell a Kossuthnak

Elbocsátották a Kossuth Rádiótól Pais Juditot, a Hajnal-táj című műsor szerkesztőjét is - értesült lapunk. A neves újságírót korábban érdeméremmel tüntette ki az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) az Élelmezési Világnap alkalmából érdeméremmel tüntette ki. A Kossuth Közelről cíímű műsorának munkatársai pedig szerda délutánra kaptak időpontot...

A Rádiószínházat is elérte a fűnyíró

Értesülésünk szerint Solténszky Tibor és Varga Viktor dramaturgokat, valamint Zoltán Gábor rendezőt is elbocsátották a Rádiószínháztól.

Nincs hitel a rádiónál

Információnk szerint a Magyar Rádió székházának büféjében már egy hete nem adnak hitelt, sőt kifizettették az eddigi tartozásokat - biztos, ami biztos alapon.

MTV: Kardossal kezdték

A közmédiumoktól elsőnek kirúgott dolgozó Kardos Ernő volt, az Este, majd a Szólás szabadsága egykori főszerkesztője. Kardossal kedd este közölték, hogy a továbbiakban nem tartanak igényt a munkájára. A csoportos leépítés szabályai szerint azt közölték vele, hogy harminc nap múlva felmondják a munkaviszonyát. Kardos irányítása alatt a közszolgálati televízió esti  műsora szinte minden szakmai elismerést megszerzett.

Duna TV: Nívódíjas főszerkesztő a listán

Szintén kedden kapta meg a felmondásáról szóló előzetes értesítését Németh Árpád, a Duna TV Térkép című műsorának főszerkesztője - írta az Index hírportál. Az 59 éves szakembernek a Külügyminisztérium illetékese éppen egy nappal korábban köszönte meg a magyar EU-elnökség rendezvényei tévés sugárzásának levezénylését. Németh Árpád tavaly májusban Nívódíjat kapott; nevéhez fűződik a csatorna választási műsorainak levezénylése is.

Még nincs vége

A Kunigunda utcai MTV-székházban szerdán rendelték be a köztévé műszaki munkatársait: operatőröket, vágókat, gyártásvezetőket, technikusokat. Információnk szerint csütörtökre hívták be a hír- és a szórakoztató műsorok riportereit, szerkesztőit, a Hírszerző értesülése szerint pedig a Duna Televízió műszaki stábjára is csütörtökön kerül sor. Az MTV-nél csaknem háromszáz, a Dunánál több mint száz dolgozónak mondanak fel a következő napokban.

Újabb nevek

Három, szintén 50 év feletti, nagyon régi rádiós került az eltávolítandók listájára - értesült a Népszabadság csütörtökön.
Szomráky Béla korábban az Olasz szekció vezetője volt, sokáig tolmácsként dolgozott. Kalmár Judit gyártásvezető a Szülőföldünk szerkesztőségében dolgozott éveken át, majd a több nyelvű adásokhoz került, a főnökével, Szomráky Bélával együtt. Indri Gyula korábban a Petőfi Rádióban dolgozott, majd a Határok nélkül című műsorban, legutóbb a több nyelvű szerkesztőségben.

Az eddig elbocsátottak listája

Szinte percenként érkeznek információk az újabb elbocsátásokról, ezért egybe gyűjtöttük azokat a rádiósokat és tévéseket, akiknek a leépítéséről eddig tudomást szereztünk:

Bogár Zsolt (MR1, 180 perc)

Bödő Anita (MR1, 180 perc)

Érczfalvi András (MR1, Napközben)

Gócza Anita (MR1, Gondolat-jel)

Győri László (MR3)

Hatvani Tóth Erika (MR1, Krónika)

Horváth Ida (MR1, Vendég a háznál)

Indri Gyula

Kalmár Judit

Kardos Ernő (MTV)

Kovács Anna (MR1, Közelről)

Kovács Gabi (MR1)

László Pál (MR1, Közelről)

László Judit (MR1, Szombat délelőtt)

Lehoczky Orsolya (MR3)

Marton Éva (MR1, kulturális műsorok)

Nagy Emese (MR1, 180 perc)

Nánási Gabriella (MR1, Közelről)

Nej György (MR1)

Németh Árpád (Duna TV, Térkép)

Németh Erzsébet (MR1, sportműsorok)

Nyárádi Péter (MR1, Harminc perc alatt a Föld körül)

Pais Judit (MR1, Hajnal-táj)

Péter György (MR1, Napközben)

Rábai Balázs (MR1, 180 perc)

Rovó Attila (MR1, 180 perc, Közelről)

Sándor Erzsi (MR1)

Sándor Kata (MR1)

Solténszky Tibor (Rádiószínház)

Szénási Sándor (MR1, Közelről)

Szente László (MR1)

Szomráky Béla

Udvarhelyi Szabolcs (MR1, Európai idő)

Urbán Szabolcs (MR2)

Varga Viktor (Rádiószínház)

Várkonyi Benedek (MR kulturális műsorok)

Zoltán Gábor (Rádiószínház)

Majd értesítik

Kedden összesen 550 fő munkaviszonyának megszüntetését jelentette be a munkaügyi központoknak Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója. Július 5-től kezdve a munkahelyi vezetők egyenként, személyesen tájékoztatják az érintett munkavállalókat arról, hogy munkájukra számítanak-e a továbbiakban. Előzetes értesítőt kapnak azok, akiknek megszűnik a munkaviszonya. Ebben arról tájékoztatja majd őket az Alap, hogy 30 nap múlva munkaszerződésüket meg kívánja szüntetni. "Ezen kollégákat az értesítés átadását követő második naptól kezdve a munkavégzés alól is felmentjük. Természetesen lehetőség nyílik arra, hogy a munkaszerződést közös megegyezéssel bontsuk fel" -  közölte korábban a közmédiumok új tulajdonosa. Azok, akiknek munkájára az átalakuló közmédiarendszer továbbra is számít - tekintettel a szervezeti és működési szabályzat július 1-jén életbe lépett módosításában foglalt szervezeti átalakulásra -, a munkaszerződésük módosítására vonatkozóan javaslatot fognak kapni.

Lelki segély

Az Alap 25 millió forintos segélyalapot hoz létre, amelynek elosztásába bevonja a munkavállalók képviselőit. A bruttó 200 000 forint alatti keresetűek számára - amennyiben közös megegyezéssel szűnik meg a munkaviszonyuk - további egyhavi átlagkereset fizetnek ki, valamint álláskeresési, jogi és pszichológiai tanácsadást biztosít, amelynek részleteiről az előzetes értesítő átadásakor ad tájékoztatást.

Sanyarú helyzetben voltak?

A közlemény arra is utal, hogy a közmédiarendszer átalakítása, megújítása követeli meg a munkavállalók számának csökkentését, a működés hatékonyabbá tételét. "Abban az esetben, ha nem születik elhatározás - sok más döntés mellett, amely a műsorstruktúrát, a gazdálkodást, a vagyonkezelést vagy éppen a közszolgálati csatornák együttműködését érintette - a közszolgálati médiumok ugyanolyan sanyarú és kiszolgáltatott helyzetben maradnának, mint amilyenben hosszú évekig voltak" - fogalmaz az Alap kommunikációs igazgatósága, hozzátéve: ez a döntés - bármilyen nehéz is -  hozzájárul ahhoz, hogy kedveltebb, hasznosabb és gazdaságosabban működő közmédiumok jöjjenek létre.

Hatmilliárd a tét

A leépítés a Napi Gazdaság információja szerint évi hatmilliárd forintos megtakarítást eredményez a tulajdonos Alapnak a jelenleg háromszor ekkora bérköltségekből. Az elbocsátások összességében kétmilliárd forinttal terhelik majd meg az MTVA költségvetését.

Rábólintottak

Az MTVA 2011. május 23-án jelentette be a csoportos létszámleépítést, és az elmúlt hetekben az ideiglenes Üzemi Tanáccsal folytatott konzultáció megállapodással zárult.

Kardos Ernő
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.