A DKP nem adná ki az exminisztert

A "Fidesz felügyelete alatt álló ügyészség egy olyan ügyben kérte ki Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter mentelmi jogát, amelyben nem történt törvénysértés" - legalábbis ezt állítja a Demokratikus Koalíció, amely közleményben állt ki az exminiszter mellett, egyúttal jelezte: nem fogja támogatni a politikus mentelmi jogának felfüggesztését.

A Demokratikus Koalíció (DK) kiáll Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter mellett, és nemmel fog szavazni a mentelmi jog felfüggesztésére - közölte Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke szombaton az távirati irodával.

Olyan ügyben kérik ki Juhász Ferenc MSZP-s politikust, amelyben semmiféle törvénysértés nem történt - írta közleményében a politikus. A DK szerint ezzel "ismét bebizonyosodott, hogy az ügyészség a Fidesz felügyelete alatt áll", a Fidesz és "bóvlikormánya", folytatja a politikai ellenfél kriminalizálását - fogalmazott.

A Népszabadság pénteken számolt be róla, hogy az ügyészség Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter mentelmi jogát az Országgyűléstől – ezt a házelnök jelentette be a pénteki plenáris ülésen. Megbízható információink szerint a mentelmi bizottság jövő hét kedden tárgyalja majd az ügyet és a tervek szerint még a karácsony előtti utolsó ülésen szavazni is kívánnak róla.

Arról, hogy pontosan melyik ügyben kérték ki a szocialista politikus mentelmi jogát, hivatalosan nem közölték. Lapunk azonban ügyészségi forrásokból megtudta, hogy az alapeljárást Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos korábbi feljelentése szolgáltatta, amelyet még idén februárban tett Fapál Lászlónak, a Honvédelmi Miniszter egykori államtitkárának ingatlanszerzése ügyében. Budai ekkor azt közölte: hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést, álláspontja szerint ugyanis alaposan feltételezhető, hogy a magyar államot több mint negyvenmillió forint kár érte Fapál ingatlanszerzésével összefüggésben. Budai már akkor hangsúlyozta, az ügyben szerinte az akkori honvédelmi miniszter is "tevőlegesen részt vett".

A Népszabadság megkereste Juhász Ferencet, aki lapunknak úgy fogalmazott: „derült égből villámcsapásként” érte a kikérő. „Ahogyan azt már korábban is leszögeztem: az ellenem felhozott vádak alaptalanok, honvédelmi miniszterként a jogszabályok betartásával jártam el. Állok a vizsgálat elé és természetesen lemondok mentelmi jogomról” - fogalmazott lapunknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.