Kikérte az ügyészség Juhász Ferenc mentelmi jogát

Fapál László lakásvásárlásának ügyében gyanúsítják hivatali visszaéléssel és hűtlen kezeléssel a volt honvédelmi minisztert.

Kikérte az ügyészség Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter mentelmi jogát az Országgyűléstől – ezt a házelnök jelentette be a pénteki plenáris ülésen. A Népszabadság megbízható információi szerint a mentelmi bizottság jövő hét kedden tárgyalja majd az ügyet és a tervek szerint még a karácsony előtti utolsó ülésen szavazni is kívánnak róla.

Arról, hogy pontosan melyik ügyben kérték ki a szocialista politikus mentelmi jogát, hivatalosan nem közölték. Lapunk azonban ügyészségi forrásokból megtudta, hogy az alapeljárást Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos korábbi feljelentése szolgáltatta, amelyet még idén februárban tett Fapál Lászlónak, a Honvédelmi Miniszter egykori államtitkárának ingatlanszerzése ügyében. Budai ekkor azt közölte: hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést, álláspontja szerint ugyanis alaposan feltételezhető, hogy a magyar államot több mint negyvenmillió forint kár érte Fapál ingatlanszerzésével összefüggésben. Budai már akkor hangsúlyozta, az ügyben szerinte az akkori honvédelmi miniszter is "tevőlegesen részt vett".

A Népszabadság megkereste Juhász Ferencet, aki lapunknak úgy fogalmazott: „derült égből villámcsapásként” érte a kikérő. „Ahogyan azt már korábban is leszögeztem: az ellenem felhozott vádak alaptalanok, honvédelmi miniszterként a jogszabályok betartásával jártam el. Állok a vizsgálat elé és természetesen lemondok mentelmi jogomról” - fogalmazott lapunknak.

Az ügyben egy sajtótájékoztatón megkérdezték Mesterházy Attila frakcióvezetőt is arról, hogy a képviselőcsoport ki fogja-e adni Juhászt, az MSZP elnöke azonban mindössze azt mondta: vannak ennél fontosabb témák is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.