A TV2 szerint Portik a börtönből irányítja Juhászt

Egy volt rabtársa szerint Portik Tamás az egyik magyar ellenzéki politikust nemcsak tanácsokkal, de pénzzel is segíti - hangzott el a tv2 Tények című műsorában, amelyben a volt elítélt azt állította: Juhász Péterről, az Együtt alelnökéről van szó.
Mint a csütörtöki műsorban felidézték, a Pesti Srácok korábban már írt arról, hogy Portik Tamás egy ellenzéki politikust irányít és támogat a börtönből, később a Magyar Idők utalt arra, hogy ez a politikus Juhász Péter lehet.

Menyhárt Attila, aki önbíráskodás és zsarolás miatt ült egy börtönben Portik Tamással, a Tényeknek kijelentette, hogy Juhász Péter Portik Tamás embere. A férfi szerint Portiknak az a célja, hogy megbuktassa a kormányt, amely szerinte őt börtönbe zárta, ezért cserébe pedig pénzzel és tanácsokkal segíti Juhász Pétert.

Juhász Péter a Facebook-oldalára feltett videóban cáfolta, hogy bármi köze lenne Portik Tamáshoz, mint mondta, soha nem találkozott vele a bírósági tárgyaláson kívül és soha nem beszélt vele. Azt elismerte, hogy Portik kapcsolattartójával találkozott: F. Erika a tárgyalás után a sajtófigyelésben kért segítséget tőle, mivel nem ért az internethez. Ezért egy kollégája segítségével összeállítottak neki egy paksamétát, amiből tudott dolgozni, és beszámolni a beszélőkön Portik Tamásnak - tette hozzá Juhász Péter, hangsúlyozva, hogy ennyi volt a kapcsolata F. Erikával.

Portik Tamást nemrég tanúként tett vallomást a Rogán Antal propagandaminiszter által Juhász Péter ellen indított személyiségi jogi perben, amelyben azt állította, hogy valamikor 2010-2011-ben tízmillió forintnak megfelelő összegű eurót adott át Rogán Antalnak, az V. kerület  akkori polgármesterének, amiért a közreműködésének is köszönhetően egy ingatlant piaci értéke feléért tudott megszerezni Pápa Marianne, Habony Árpád távoli rokona.

Bár a vallomásában Portik Tamás magát is bűncselekménnyel, vesztegetéssel vádolta meg, a szavahihetőségét megkérdőjelezve a Budapesti Nyomozó Ügyészség hamis vád bűntettének gyanújával nyomozást rendelt el ellene. Ez azért visszatetsző, mert semmi kétség nem merült fel a szavahihetőségével kapcsolatban abban a két gyilkossági ügyben – a Prisztás-gyilkosság és Aranykéz utcai robbantás esetében –, amelyben a Portik ellen valló tanúk rendre azt állították, hogy egykor Portik maga mesélt nekik arról, hogy ő intéztette el Prisztást és Borost.

A TV2 nem először próbál meg karaktergyilkosságot elkövetni a Belváros kínos ingatlanügyeit leleplező Juhász Péter ellen azóta, hogy Andy Vajna filmügyi kormánybiztos megvette a csatornát, és Kökény-Szalai Vivien lett a hírigazgató. Márciusban a Tények botrányos interjút készített Juhász Péterrel, amiért a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is vizsgálatot indított. A TV2-t több muinkatársa is elhagyta Kökény-Szalai Vivien kinevezése, illetve a botrányos interjú nyomán.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.