Vajnát finanszírozza, a sajtót fenyegeti az MKB

Miután a Világgazdaság az üzletemberhez közel álló forrásokra hivatkozva megírta, hogy az Eximbank mellett a szintén állami MKB Bank is finanszírozza Andy Vajna cégét, hogy megvehesse a TV2-t, megpróbáltuk megtudni, milyen vizsgálatok alapján szálltak be a hitelezésbe, és milyen biztosítékokat kaptak. Nem tudtuk meg, kiderült viszont, hogy az MKB egyre har­ciasabban védi a banktitkot.
Milyen vizsgálat előzte meg a Magyar Broadcast Co. Kft.-nek adott hitelt, milyen szempontok alapján vélték a bank szakemberei támogathatónak Andrew G. Vajna cégének hitelkérelmét és a cég milyen biztosítékokat tett le a hitel mögé? – próbáltuk a két állami banktól megtudni.

A kérdés azért különösen érdekes, mert a TV2-ről köztudott, hogy az elmúlt években több milliárd forint veszteséget termelt, a megvásárlásához nyújtott hitel megtérülése így első látásra közel sem biztos. Ekkora összegnél hosszas hitelbírálat előzi meg a folyósítást és komoly garanciákat követelnek meg a bankok. Ezekről próbáltunk érdeklődni a költségvetési forrásoktól sem független pénzintézeteknél.

A filmügyi kormánybiztosban megbíznak az állami bankok
A filmügyi kormánybiztosban megbíznak az állami bankok
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Hogy kérdéseink nyomán-e, azt nem tudjuk, de tegnap az MKB Bank közleményben tudatta: aggodalommal figyeli, hogy a médiában egyre gyakrabban jelennek meg olyan írások, beszámolók, amelyek nyilvánvalóan banktitkot sértenek, és így a hírbe hozott ügyfelek üzleti érdekei is sérülnek. „Még abban az esetben is, sőt, akkor a leginkább, amikor a banktitok megsértése hamis tájékoztatással párosul" – írta a bank, nem részletezve, hogyan sérthet banktitkot a hamis tájékoztatás. A bank a jövőben minden ilyen esetben azonnal feljelentést tesz, és erre buzdítja a Magyar Bankszövetségen keresztül az összes pénzügyi szolgáltatót. Az MKB emellett a banktitkoksértések miatt tárgyalásokat kezdeményez a média szakmai szervezeteivel.

Az üggyel kapcsolatos jogi véleményekről itt olvashatnak. 

Kerestük az Eximbankot is, hiszen az állami hitelintézet 6,72 milliárd forint kölcsönt adott Vajna cégének. Korántsem kaptunk megnyugtató válaszokat a kérdé­seinkre. A bank mindössze december közepi sajtóanyagát küldte el lapunknak, amelyben a tevékenységével kapcsolatos szigorú szabályozást részletezi. Leszögezték: két dolog biztosan nem befolyásolhatja a banki döntéshozatalt, a kérelmező neve, valamint az, hogy pártoknak vagy gazdasági csoportoknak mi a véleményük.

„Törvény szerinti állami támogatással a bank médiafinanszírozáshoz hitelt nem nyújtott, költségvetési kamattámogatási forrást nem vett igénybe" – közölte a pénzintézet. Ha jól értelmezzük, ez azt jelenti, hogy piaci forrásokból és feltételek szerint hitelezték Vajna cégét, ám ezzel legfeljebb a hitelezés tényét ismerték el, kérdéseinkre választ nem adtak. Ezért azokat újra feltesszük a bankoknak.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.