A Hajdú-Bét-ügy újra száguld

Együttes ügyészi és NAV-nyomozás indult Varga Miklós, a Bács-Kiskun megyei cégbíróság volt vezetője ellen, aki ellen korábban sokáig nyomoztak korrupció gyanújával. Szintén újraindult a nyomozás csődbűntett gyanújával ismeretlen tettes ellen a Hajdú-Bét 2004-es bedőlése ügyében. A két ügy valószínűleg összefügg.

A Hajdú-Bét Rt. 2004. január 22-i székhely-áthelyezését tartják kijátszásuk eszközének a cég ki nem fizetett beszállítói. A cég székhelye Debrecenben volt, amikor 2003 decemberében világossá vált, hogy összecsapnak a Hajdú-Bét fölött a hullámok. Ekkor Bajnai Gordon és Gansperger Gyula a tulajdonos Wallis Rt. nevében javasolta a Hajdú-Bét közgyűlésének, hogy módosítsák a cég székhelyét.

2003. december 18-án terjesztették be a kérelmet, hogy a Hajdú-Bét székhelyét Debrecenből Kecskemétre helyezzék át. Varga Miklós kecskeméti cégbíró már december 24-én, szenteste napján végzést hozott erről. Az egyik hitelező megtámadta ezt, de a 2004. január 22-ére összehívott újabb közgyűlés – a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint alapszabály-ellenesen – döntött a székhely Kecskemétre való áthelyezéséről. Mint a Kecskeméten megjelenő Hírösvény – Rajnai Attila országosan ismert baloldali tényfeltáró újságíró közéleti hetilapja – idén szeptember 9-én azt írta: az ügynek az volt a jelentősége, hogy ezzel más felszámoló kezébe kerülhetett a Hajdú-Bét felszámolása.

A Hírösvény cikke szerint a Bács-Kiskun megyei cégbíróság által kijelölt felszámoló tevékenysége alatt a Hajdú-Bét vagyona eltűnt. Ennek a módja az volt, hogy a még meglévő értékeket közraktárjegyekbe forgatták be, ami nem tartozott a felszámolás által érintett vagyon körébe. Ez ügyben kezdte újra a nyomozást a NAV bűnügyi igazgatósága a Kecskeméti Járási Ügyészség törvényességi felügyelete mellett. Az ügy nem évült el, hiszen a korábbi eljárást újítják fel azzal, hogy újabb bizonyítékok merültek föl.

Varga Miklós egykori cégbíró ellen a Hajdú-Bét felszámolása idején már titkos nyomozás folyt. A Nemzetbiztonsági Hivatal hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt feljelentést tett az ügyészségen. A feljelentés szerint Varga „jogosulatlan ellenszolgáltatásért érdekkörébe tartozó vállalkozókat bíz meg társaságok felszámolásával. Nevezett a felszámoló kijelölésére szolgáló sorsolásos eljárás megkerülésével személyes ismeretségi körébe tartozó ügyvédeknek, vállalkozóknak adja a megbízást, akik a felszámolási eljárás lefolytatásával jelentős többlethaszonra tesznek szert.”

Noha a cégbíróság vezetőjét 2008-ban gyanúsítottként is kihallgatták, és már a vád tervezete is elkészült, Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség jelenlegi vezetője a nyomozást megszüntette. Indoklása szerint azért, mert kétséges a bűncselekményt bizonyító titkos információgyűjtés felhasználhatósága.

A mostani nyomozást a Hírösvény szeptember 14-i cikke szerint két kecskeméti vállalkozó feljelentésére alapozzák. Ők korábban vagyon elleni bűncselekményekért voltak előzetes letartóztatásban. Beadványukban szerepel, hogy a lehallgatási jegyzőkönyveken kívül is hitelt érdemlően bizonyítani tudják a cégbíró elleni vádakat.

A Hírösvény cikke szerint a Varga Miklós cégbíró elleni korábbi nyomozati eljárásban nem került sor szembesítésekre, pedig érdekes lett volna leültetni a cégiroda dolgozóit Varga Miklóssal, és tisztázni, kinek a keze nyomai lehetnek azok a hitelesített aláírás és pecsét nélküli, golyóstollal való áthúzások, címjavítások néhány olyan cégaktán, amelyeknek a székhelyét sebtében tették át Kecskemétre, ahol Varga cégbíró kijelölése alapján indult ellenük felszámolási eljárás.

Az Együtt-PM politikusait meglepte, hogy Bajnai Gordon éppen mostanra – az önkormányzati választások megtartása előttre – időzítette kivonulását a hazai politikai életből, írta a Népszabadság 2014. szeptember 15-i számában.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.