galéria megtekintése

Lezárul Bajnai politikai pályája

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 15. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

Sikerre és polgári életre vágyott – ezzel magyarázzák volt munkatársai, hogy Bajnai Gordon egy nemzetközi cég vezetője lett, és miniszterelnöki ambíciójának feladása után végképp eltávolodott a napi politikától. A volt kormányfő legfeljebb akkor tér vissza, ha válságkezelésre szorul az ország.

Bajnai Gordon szűk körben már a parlamenti választási vereség után világossá tette, hogy nem folytatja a frontvonalbeli politizálást – idézték fel volt munkatársai, akikkel azután beszélgettünk, hogy kiderült: a volt kormányfő egy franciaországi alapkezelő, a Meridiam-csoport ügyvezető igazgatója lesz, azaz visszatér a politikai pályafutása előtti menedzserkarrierhez.

Mivel elhatározása ismert volt pártjában, az Együtt politikusait csak az időzítés lepte meg, míg a párttagok és szimpatizánsok jó részét a bejelentés is. Megvárhatta volna az önkormányzati választást – vetette fel lapunknak az Együtt két ismert arca is, felróva, hogy Bajnai nem vesz részt a kampányban, noha támogatása jól jött volna a korábban az általa létrehozott Haza és Haladás Alapítványban tevékenykedő főpolgármester-jelöltnek, Falus Ferencnek. Idetartozik, hogy információnk szerint a budapesti Együtt–PM-es polgármesterjelöltek kampányújságjaiban Bajnai ajánlja majd a választók figyelmébe a pártszövetség politikusait.

Úgy tudjuk, Bajnai – aki most nem akart nyilatkozni – leginkább attól tartott a munkavállalásáról szóló közleménnyel kapcsolatban, hogy emigrációként értékelik. Ezért hangsúlyozta (a párttagoknak küldött levelében is), hogy nem költözik el az országból. A hétköznapokat azonban Párizsban tölti, illetve sokat utazik az infrastrukturális beruházásokra szakosodott Meridiam ügyvezetőjeként.

 

A volt kormányfő továbbra is az Együtt–PM negyedévente ülésező politikai tanácsának elnöke, ezt a felügyelőbizottságában több korábbi politikust foglalkoztató alapkezelő nem kifogásolta. Aktív politikus azonban nem lehet cégvezetőként. A vállalat Bajnai kormányzati múltját, menedzseri és amerikai oktatói tapasztalatait részletgazdagon ismertető közleménye nem is tér ki arra, hogy új ügyvezetőjük az elmúlt két évben egy ellenzéki pártot irányított.

Bajnai azért nem akart főpolgármester-jelölt lenni, mert az számára visszalépést jelentett volna
Bajnai azért nem akart főpolgármester-jelölt lenni, mert az számára visszalépést jelentett volna
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Hogy miért döntött a távozás mellett, azt egy közeli (a többi megszólalóhoz hasonlóan névtelenséget kérő) munkatársa úgy fogalmazta meg: Bajnainak szüksége van sikerélményre, amelyben mióta 2012 őszén visszatért a politikába, nem volt része. Az első meghatározó csalódás az volt, hogy az év elején eldőlt, ellenzéki győzelem esetén sem ő, hanem Mesterházy Attila MSZP-elnök lesz a kormányfő. Ez stábját is demoralizálta egy időre, benne pedig – Gyurcsány Ferenc bevonása miatt – felvetődött, hogy nem kér helyet az ellenzéki összefogás közös listáján.

Bár ezután valamelyest felszabadult – a Fidesz vele szembeni karaktergyilkos kampánya alábbhagyott –, szerette az országjárást, pozitív visszajelzéseket kapott, az április 6-i vereség mértéke kijózanítóan hatott. És noha a közelgő európai uniós választás miatt, amelyen az Együtt–PM először indult önállóan, a kampánylendület nem törhetett meg, Bajnai már azt mondta: új politikusokra van szükség, az ellene folytatott lejárató hadjárat eredményes volt, belőle aligha lehet még egyszer miniszterelnök. Többen azt is megemlítették lapunknak, hogy visszavágyott a polgári életbe, családjával együtt nehezen viselte, hogy buszok hátulján azzal vádolják, hogy tönkretette az országot.

Úgy tudjuk, felvetődött, hogy a számukra sikeres EP-választás után teljesen kiszáll az Együtt–PM-ből, és csak az általa létrehozott közpolitikai alapítvány vezetését tartja meg, de meggyőzték, hogy továbbra is vállaljon legalább jelképes szerepet a pártban. Abban mindenesetre az ő szava volt a döntő, hogy korábbi kabinetfőnöke, Szigetvári Viktor lett az Együtt első embere. Akiről azt emelték ki beszélgetőtársaink, hogy sokkal inkább konfliktusvállaló alkat, mint volt főnöke.

Egyik politikusuk azt mondta: Bajnai vezetésével a pártszövetség biztosan nem állította volna kész helyzet elé a szocialistákat a fővárosi egyeztetések végén, és alighanem Pásztor Albert miskolci jelölésébe is beletörődik. Szerinte az elnökség szerepe is felértékelődött, amióta nem a házon belül megkérdőjelezhetetlen tekintélyű Bajnai vezeti az üléseket. Azt viszont mindenki a javára írja, hogy nem akar a háttérből irányítani.

A leggyakoribb kérdések egyike a volt kormányfővel kapcsolatban, hogy ha már a parlamenti ellenzéki politizálás nem vonzotta, miért nem akart főpolgármester lenni. Ha a tavasszal bejelentik, legyőzhette volna Tarlós Istvánt, és miután januárban lemondott miniszterelnöki ambíciójáról, viszonzásul a szocialisták támogatását is elvárhatta. Ám forrásaink szerint el sem gondolkodott a lehetőségen, mondván, a kormányfői poszt után a főváros vezetése visszalépés lenne, fordított karrier.

Egy kommunikációs szakember, aki kormányzása alatt dolgozott együtt Bajnaival, ugyancsak azt bizonygatta lapunknak: szokatlan erény, ha valaki nem ragaszkodik mindenáron a politikához, képes visszatérni korábbi életpályájához, ahogy Bajnai-stáb tagjai közül is többen megtették ezt akár 2010-ben, akár idén tavasszal. Egy másik közeli munkatársa pedig azt válaszolta kérdésünkre, látjuk-e még viszont politikusként Bajnait, hogy legfeljebb akkor, ha ismét válságkezelésre szorul az ország, ám ezt ő sem kívánja.

Az MSZP hét pontja

Október 12. után pártértekezleten értékeli az idei három választás eredményét az MSZP – derült ki a szocialisták választmányi ülésén. Úgy tudjuk, Tóbiás József pártelnök arról beszélt, hogy az önkormányzati választásig hátralévő egy hónapban a kampánnyal kell foglalkozni, segítve a helyben küzdő jelöltjeiket, utána viszont át kell beszélni a választási év tanulságait, felmérni a párt állapotát, erőforrásait, és új korszakot kell nyitni. Tóbiás a nyáron, két vesztes választás után vette át az MSZP irányítását, és információnk szerint jelezte, hogy a pártértekezleten ő is felteszi majd kérdéseit az elnökségét megelőző időszakra vonatkozóan.

A párt önállóságának feladása nem került szóba, úgy értesültünk, mindössze egy hozzászóló említette Gyurcsány Ferenc egységes demokrata párt létrehozására irányuló ötletét, amelyet érezhetően nem fogadott lelkesen az MSZP választmánya. Volt viszont olyan felszólaló, aki kimondottan bírálta a Demokratikus Koalíciót, amiért több kisebb városban a szocialistákkal szemben állított polgármesterjelöltet, illetve amiért Óbudán nem tudta összegyűjteni a kellő számú aláírást képviselőjelöltjeinek, és ezzel jelentősen csökkentette az ellenzéki győzelem lehetőségét.

Ahogy beszámoltunk róla, a választmány emellett a devizahitelek még ez évi forintosítását sürgette. Az elgondolás szerint a 2010. tavaszi árfolyamokat vennék alapul, erről határozati javaslatot nyújtanak be a parlamentnek. A választmány hét pontban fogalmazta meg elvárásait az MSZP leendő önkormányzati képviselőivel szemben.

Ezek között szerepel, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy településükön ne éhezzen egyetlen gyermek sem, ne legyenek szegényparcellák a temetőkben, érjék el, hogy az önkormányzat segítse a magányos idős embereket és a gyermeküket egyedül nevelőket, valamint szélesítsék az állampolgári döntések körét, támogassák a helyi népszavazásokat. (B. D.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.