A főkapitány nyomozhat a saját feljelentése nyomán

Verekedésről forgató szélsőjobbos tévéseket fenyegető taxis ügyében indult nyomozás, méghozzá az 'intézkedő' járőrökkel szemben.

Kötelességszegés szolgálatban vétségének gyanújával nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség Budapesti Regionális Osztálya azokkal a járőrökkel szemben, akik május elsején az Erzsébet téren nem intézkedtek az ott korábban lezajlott verekedés helyszínén forgató N1TV stábját fenyegető taxissal szemben. A nyomozást a rendőröket feljelentő budapesti rendőrfőkapitánynak kell lefolytatnia.

Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője lapunk érdeklődésére elmondta: Budapest főkapitányának az ügyészség törvényességi felügyelete mellett kell lefolytatnia az eljárást, melynek végén dönthet annak megszüntetéséről, de ha a gyanú bebizonyosodik, vádemelési javaslattal kell élnie az ügyészség felé.

Az ügy előzménye, hogy május elsején a Hír Tv Célpontjának vezető szerkesztője, az időközben az N1TV-hez igazolt Kisberk Szabolcs és stábja az Erzsébet téren forgatás közben egy verekedés végkifejletét is rögzítette. Amikor azonban a megvert, földön fekvő és eszméletlennek látszó férfihez siettek, egy taxis rájuk támadt.

Fenyegetőzött, hogy feljelenti őket, ha le merik adni a róla készült felvételeket, s alpári stílusban beszélt a stáb tagjaival. Csak azért nem fajult tettlegességig a helyzet, mert a taxist az utolsó pillanatban mindig lefogta valamelyik közelben szemlélődő társa.

Kisberkék azonban leintettek egy rendőrt. A járőr már nem látta a földön fekvő férfit (a stáb felvételét pedig valamiért nem akarta megnézni), ezért az előzményekkel – a közterületen lezajlott verekedéssel – nem foglalkoztak. Ellenben igazoltatták a stábot, sőt még forgatási engedélyt is kértek tőlük, noha arra a közterületi forgatásnál nincs szükség, és ezt a rendőröknek is tudniuk kell – állítólag ez tananyag a rendőr-szakközépiskolában.

Miközben a járőrök a stábbal foglalkoztak, az őket egy ideig még a rendőrök előtt is fenyegető taxis - aki Kisberknek azt ígérte, „ha elmennek a rendőrök, kirúglak a hajad alól" – eltűnt. Nyolc nappal később fogták el újpesti otthonában a nyomozók.

A történtek nyilvánosságra kerülése után Budapest főkapitánya jelentési kötelezettség elmulasztásáért feljelentette az Erzsébet téren nem intézkedő járőröket. E feljelentés szerint nem azt tartotta kifogásolhatónak a fővárosi főkapitány, ahogy a rendőrei intézkedtek, vagy inkább nem intézkedtek a helyszínen, hanem azt, hogy a történteket elmulasztották jelenteni feletteseiknek.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint azonban a rendőrök inkább gyanúsíthatók kötelességszegés szolgálatban vétségével, bár ezzel nem zárták ki a másik jogsértés elkövetésének a lehetőségét sem.

A főügyészség hétfőn elrendelte a nyomozást az ügyben, amelynek lefolytatásával Budapest főkapitányát bízták meg. Nagy Andrea elmondása szerint az ilyen, úgynevezett parancsnoki nyomozás elrendelése nem számít ritkaságnak, főleg a kisebb súlyú katonai bűncselekmények esetében.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.