Nem vicc, a Fidesz hétfőn már tárgyal is a drogtesztről

Magyarországon zéró tolerancia van az adócsalásokkal és a korrupcióval szemben – jelentette ki Tuzson Bence frakciószóvivő szombati sajtótájékoztatóján. Kocsis Máté felvetését a 12-18 év közötti fiatalok, a politikuok és az újságírók éves kötelező drogtesztjéről hétfőn tárgyalják.

A politikus azt mondta, az elmúlt időszakban a baloldali kispártok „megtámogatva az amerikai kormányzat itteni képviselőjével” olyan állításokat tettek – konkrétumok nélkül –, amelyek azt a képet próbálják kialakítani, mintha Magyarországon általánosságban zajlanának adócsalások.

A tény az – folytatta a szóvivő –, hogy az adóhatóság több ügyben is nyomoz, így például az étolajgyártó Bunge Zrt. ügyében, és már többen előzetes letartóztatásban vannak.

Tuzson kitért egy másik, egy nagymegyeri vállalkozó által felfedett gabonaáfa-csalási ügyre is. A férfi naplója és vallomása szerint „a Gyurcsány-kormány időszakában zajlottak le ezek a csalások” országhatáron átívelve. A frakciószóvivő megjegyezte, ez a vállalkozó „kapcsolatban állt Welsz Tamással is, aki jó ismerőse volt Simon Gábornak”, az MSZP volt elnökhelyettesének.

Tuzson a sajtótájékoztatón beszélt Kocsis Máténak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának arról az ötletéről is, hogy évente kötelező drogtesztre küldjék a 12-18 év közötti fiatalokat, a politikusokat és az újságírókat is. Erről kérdésre válaszolva azt mondta, a frakció hétfőn fogja kialakítani az álláspontján a felvetésről.

A vasárnapi pihenőnap tervével kapcsolatos kérdésre a frakciószóvivő megerősítette: ha a parlament elfogadja a javaslatot, a kis üzletek csak akkor nyithatnak majd ki, ha ott a tulajdonos vagy az ő közeli családtagja dolgozik.

Azzal kapcsolatban, hogy az RTL Klub Híradója szerint sikkasztás miatt 2003-ban felfüggesztett börtönre ítélte a bíróság Fodor Ibolya pécsi Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselőt, Tuzson azt mondta, belső vizsgálatot indítanak, mert alapelvük, hogy csak tiszta, feddhetetlen politikusok politizálhatnak a Fideszben.

 

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.