A civileket védték a kigyulladt katonai gép pilótái

A várakozásoknál jobban van Horváth László őrnagy, a tegnap lezuhant Jak 52-es típusú honvédségi oktatógép pilótája. Szerencsére nem égett meg annyira a tüdeje, ahogy előzetesen gondolták, ennek ellenére mesterséges altatásban van. A pilóta hősiesen küzdött azért, hogy gépe ne lakott területre zuhanjon.

A sérült pilóta állapotáról Hende Csaba honvédelmi miniszter beszélt ma reggel a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison, ahol a Gripen-flotta légi utántöltő gyakorlatát mutatták be újságíróknak.

Hende Csaba elmondta, hogy a katona tüdejét ki kellett mosni, mert az égő repülőgépben sok füstöt lélegzett be. Társával, Litauszki Zoltánnal hősiesen és bajtársiasan viselkedtek. Megvolt a lehetőségük elhagyni a gépet és ejtőernyővel földet érni, (ebben a szovjet technológiát képviselő gépben nincs katapultülés), ám az őrnagy úgy döntött, nem kockáztatja, hogy a gépe lakott területre zuhan, inkább kényszerleszállást hajtott végre az égő repülővel.

„A földet érést követően megvárta, amíg a hátsó ülésen ülő társa is kiköti magát és elhagyja az égő repülőt" – méltatta a személyzet viselkedését a honvédelmi miniszter.

Sáfár Albert dandártábornok, a légierő haderőnem főnöke elmondta, hogy ezt a típust kezdő pilóták kiképzésére rendszeresítette a honvédség eredetileg.

Időnként azonban tapasztaltabb személyzet is végrehajt vele kiképzési feladatokat. A most szerencsétlenül járt kettős is meglehetősen tapasztalt, rutinos, több típust is megjárt. A másik pilóta nem sérült meg komolyabban.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.