'Nem kérünk az önjelölt elnökjelöltekből' - nem csitul a botrány az MDF-nél

A borsodi MDF-elnök szerint Dávid Ibolya lemondása után többen 'bejelentkeztek' a pártelnöki tisztségre.

Az MDF, legalábbis annak több megyei szervezete nem kér az önjelölt elnökjelöltekből, nincs szüksége a nehéz helyzetbe került pártnak azokra, akik cserben hagyták azt - mondta Zsíros László, a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke.

A megyei pártelnök szerint többen, úgymond bejelentkeztek az MDF megüresedett pártelnöki posztjára azután, hogy a választás első fordulóját követően Dávid Ibolya eddigi elnök lemondott. Nincs szükség önjelölt pártelnökjelöltekre, az MDF saját soraiból választ majd új vezetőt, a kudarcon túllépve pedig az őszi helyhatósági választásokra készül - hangsúlyozta.

Szavai szerint az önjelöltek azt állítják, őket sokan megkeresték, és felkérték, hogy jelöltessék magukat. Zsíros László elmondása szerint ő több megyei pártelnöktársától is úgy értesült, hogy "a levitézlett MDF-eseket" tudtukkal senki nem kereste fel, és saját maga sem tud ilyenről.

Nincs szükség az MDF-nek azokra, akik akkor hagyták el a pártot, illetve annak parlamenti frakcióját - ilyen, vagy olyan okok miatt - , amikor a legnagyobb szükség lett volna rájuk, munkájukra - mondta Zsíros László, név szerint megemlítve Hock Zoltánt, Almássy Kornélt, Csáky Pált, Pettkó Andrást, és a korábban a pártot elhagyók között Gémesi Györgyöt, Lezsák Sándort, akik most "az MDF megmentőjeként" tűntek fel újra a párt háza táján.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.