Gémesi vállalná az MDF vezetését

Gémesi Györgyöt, Gödöllő polgármesterét az MDF-ből többen megkeresték, hogy vállalná-e a párt vezetését - erősítette meg az MDF-ből 2006-ban kilépett városvezető szerdán az MTI-nek a Magyar Rádió értesülését.

A politikus nem zárta ki, hogy az önkormányzati választások után, bizonyos feltételek mellett, felkérés esetén elvállalná az MDF vezetését. Gémesi György az MTI-nek azt mondta, ez a megkeresés azonban csak érdeklődés volt.

Arra a szellemiségre, amit az MDF az indulásakor képviselt, szükség van a magyar politikában - értékelte Gémesi György, aki úgy fogalmazott: az, hogy ez a szellemiség eltűnt, egyenes következménye annak az "ámokfutásnak", amit az elmúlt években az MDF volt elnöke, Dávid Ibolya végzett.

Gödöllő polgármestere hangsúlyozta: jelenleg az önkormányzati választásokra készül a Gödöllői Lokálpatrióták színeiben. Szavai szerint az önkormányzati választások után, megfelelő körülmények között, nem zárható ki annak a lehetősége, hogyha felkérést kap, vállalja az MDF vezetését.

Hozzátette azonban: ehhez az kell, hogy a párton belül letisztuljanak a dolgok, a párt vezetésére való felkérés, a részéről, jelen pillanatban, nem aktuális.

Az MTI kedden úgy értesült, a párton belül Hock Zoltán, a pártból kilépett volt országgyűlési képviselő, Herényi Károly elnökhelyettes, Bokros Lajos miniszterelnök-jelölt és Makay Zsolt neve vetődött fel lehetséges új pártelnökként. A Magyar Rádió honlapján jelent meg kedden este értesülésként az az információ, hogy Gémesi György neve is felmerült lehetséges pártelnökként.

Dávid Ibolya a 2010-es országgyűlési választások első fordulója eredményének ismeretében jelentette be a lemondását a nyilvánosságnak vasárnap késő este. Úgy fogalmazott, "súlyos vereségnek" tartja az MDF által elért eredményt, amelyet a pártját az elmúlt időszakban ért támadásoknak tulajdonított. Az MDF-et Herényi Károly elnökhelyettes vezeti addig, míg új elnököt nem választanak.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.