A PISA-sokk prolongálva
A PISA-vizsgálatokat az iparilag fejlett (OECD-) országokban 2000 óta végzik. A nemzetközi felmérés az alkalmazható tudást méri, vagyis azt, miként tudja használni a diák a tanteremben és az élet egyéb területein megszerzett ismereteket. A nemzetközi mérés eredményei az országokat általában önvizsgálatra, oktatási rendszerük elemzésére, szükség esetén reformokra sarkallják.
A legutóbbi mérés lehangoló és drámai eredményei, amelyek rendkívül szomorú képet festenek a magyar közoktatás színvonaláról, nem érintették meg különösképpen a társadalmat: egyelőre elmaradt a PISA-sokk. Sem a szülőket, sem a pedagógusokat nem rázta meg különösebben az a tény, hogy a mérésben részt vevő 15 éves magyar diákok mind szövegértésben, mind matematikai és természettudományos teljesítményükben elmaradnak és leszakadnak az OECD átlagától.
A friss adatok – vagyis 2000 óta az ötödik mérés – szerint a magyar tanulók eredményei az összes vizsgált képességterületen zuhantak. Matematikából és természettudományokból a romlás előre látható volt, hiszen egy másik, „tantermi tudást” mérő vizsgálat a negatív folyamatokat már régóta jelzi. 2009-ben egyedül az adott némi reményt, hogy a szövegértésben jelentős javulást mért a PISA, de még e tárgyban is OECD-átlag alá került Magyar ország a 2012-es vizsgálat alapján.
A digitális szövegértési „eredmény” pedig több mint tragikus: a 34 országgal összehasonlítva az utolsó négy közé szorult Magyarország. Ez azt jelenti, hogy a munkaerőpiac legalapvetőbb követelményeire sem készíti fel a közoktatás a diákokat, akiket tömegével bocsát ki digitális ismeretek hiányával. Az okok sokrétűek, oktatáskutatók egy része a szélsőségesen szegregáló és szelektív, a tanulók szociális hátrányait növelő iskolarendszert, illetve a pedagógusszakma leértékelődését nevezi meg fő problémaként.
Vass Vilmos szerint az első PISA-vizsgálat óta eltelt 13 évet „egyben” kellene elemezni. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának docense ezzel arra is utalt, hogy Hoffmann Rózsa szakállamtitkár az eredmények kihirdetését rögtön egy olyan mondattal kezdte, amellyel igazolni akarta a 2011-ben elfogadott új köznevelési törvény óta eltelt drasztikus változásokat, Orbán Viktor kormányának oktatáspolitikáját. (Az államtitkár szerint az eredmények romlásának oka természetesen a liberális oktatáspolitika, amely túlerőltette a kompetenciaalapú oktatást a hagyományos, lexikális tartalmak tanítása helyett. Ez persze azért is érthetetlen, mert a PISA – szemben más vizsgálatokkal – éppen a kompetenciákat méri. – A szerk.)
Vass Vilmos a figyelmet azokra az országokra terelné, amelyekben a tanulók korábban mért rossz teljesítménye sokkot okozott, s azt az egymást követő kormányok tudatos, szakmai és társadalmi konszenzusra épülő reformjai követték. Ezek a hosszú távú reformok most hozták meg első gyümölcseiket például a 2000-ben PISA-sokkot átélő Németország, illetve Lengyelország eredményeiben. E két állam következetes oktatáspolitikával fordította meg a negatív trendet, jelenleg az OECD-átlag felett teljesítenek. Az oktatás lassú reagálású „hadtest” Vass Vilmos szerint, és ahhoz, hogy kedvező változás indulhasson, mindenekelőtt szakmai és társadalmi diskurzus szükséges az oktatás minőségéről. Németország erre igazán jó példa.
– A PISA-nak e felismertetésben óriási a szerepe. Németországban egyenesen társadalmi problémává emelték az amúgy szakmai gondot – fogalmaz. – Ahhoz, hogy fenntartható eredményeket érjünk el, legalább 8-12 évig tartó, szisztematikus beavatkozás szükséges, és rendszerszintű lépéseket kell tenni. Ez nem történt meg Magyarországon még a 2003-as reform idején sem. Tétova próbálkozások voltak – állítja, példaként említve a 2000 és 2009 közötti időszakot, amikor valamelyest valóban előtérbe került a képességek fejlesztésének szükségessége. A pozitív változások között említi a Nemzeti alaptanterv 2003-as felülvizsgálatát, ami az egyes iskolák számára a kompetenciafejlesztés előtérbe kerülését jelentette. Ezt követően – főleg uniós forrásból – megkezdődött az oktatási programcsomagok fejlesztése, a pedagógusok továbbképzése, a pedagógia megújítása, a helyi innovációk támogatása.
– Viszont – teszi hozzá Vass Vilmos – ezek a lépések is kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy rendszerszintű változást idézzenek elő. A szakember úgy látja, a nemzetközi folyamatokból érdemes volna tanulni. Finnország esetét említi, amely az élen áll a PISA-mérésekben, noha a hetvenes években a tanulók teljesítménye hasonlóan gyenge volt, mint most a magyar diákoké.
Véleménye szerint ha Magyarország az eredményein javítani akar, akkor az oktatásban a megértésre és az alkalmazásra kellene helyeznie a hangsúlyt. – Ha egy oktatási rendszerben a pedagógusok nem figyelnek az eltérő tanulási stílusokra és ritmusra, azaz nem differenciáltan fejlesztenek, a diákok tudáshiánnyal érkeznek a felsőbb évfolyamokba. Magyarországon a tanórák jelentős részében – tisztelet a kivételnek – az adatok memorizálása, a tények számonkérése történik, a megértés és a gondolkodtatás háttérbe szorul. Nem az a lényeg, hogy fel tudom-e sorolni egymás után az Árpád-házi királyokat, hanem az, miért alakulhatott ki István király halála után hosszú ideig trónviszály.
A szakember úgy véli, a változások elindításához az is kellene, hogy az oktatásirányítók felismerjék, milyen összetett, sokszínű folyamat a tanulás, amelyben az érzelmek és az attitűdök is jelentős szerepet játszanak. A magyar oktatási rendszerre a rutinszerű tudásátadás jellemző, a kreativitás és a kritikus gondolkodás háttérbe szorul. Ezt egy példán keresztül illusztrálja. – Úgy is lehet építeni legókockákból, hogy megadják az űrhajó képét és összerakási lépéssorát. Lehet úgy is építeni, hogy csak a kockákat teszem a gyerek elé, útmutató nélkül, és ő a „belső világát” és a fantáziáját felhasználva alkot, ez még örömet is szerez neki.
Ez a szemlélet nem csak az elmúlt 13 évben hiányzott a magyar oktatási rendszerből – mondja Vass Vilmos, s mindemellett arra is felhívja a figyelmet, hogy „nem csak 15 éveseké a világ”, vagyis a PISA-mérések másik fő üzenete a kora gyermekkori fejlesztés szükségességéről szól. – A házat is az alapokról kezdjük építeni. Az óvoda után az általános iskola alapozó szakaszára kell kiemelt figyelmet fordítani, ami ideális esetben hat évig tart. Azok a rendszerek, amelyek az alapozó szakasszal kiemelten foglalkoznak, sokkal sikeresebbek. Megjegyzi, nem lehet rendszerszintű átalakítást végezni, ha nincs megvitatva a szakmával, mit és miért kell megtenni. – A PISA-sokk alkalmat adna arra, hogy mindezeket megvitassuk. Nemcsak a szakmával, hanem a társadalommal is.
