Elutasították Horváth panaszát

Elutasította a Fővárosi Főügyészség Horváth András volt adóhatósági dolgozó panaszát, amelyet a rendőrség nála tartott házkutatása ellen nyújtott be. A főügyészség szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) feljelentése nyomán személyes adattal visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt indult ügyben a bűncselekmény gyanúja megállapítható, és azzal összefüggésben a lefoglalt dolgok bizonyítékot képezhetnek, a házkutatás és lefoglalás ezért törvényes és megalapozott volt. A Fővárosi Főügyészség szerint ugyanakkor az a cselekmény, amelyet feljelentésében a NAV Horváth terhére rótt, sem személyes adattal visszaélés, sem hivatali visszaélés bűntette gyanújának megállapítására nem alkalmas, hanem – a nyomozó hatóság minősítésétől eltérően – információs rendszer vagy adat megsértésének vétsége gyanúját kelti. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanú kizárólag arra vonatkozik, hogy a feljelentett személy az adóhatóság munkatársaként jogosulatlanul gyűjtött, illetve tárolt olyan adatokat, amelyek semmilyen formában nem kapcsolódtak a munkaköréhez.

Csakhogy a Horváthnál lefoglalt „zöld dosszié” bizonyítékul szolgálhat abban a büntetőeljárásban is, amelyet Horváth Andrásnak az adóhatóság ellen tett feljelentése alapján rendeltek el. A korábban lapunk által megszólaltatott szakértőkhöz hasonlóan a Fővárosi Főügyészség is úgy ítélte meg – és erre nyomatékosan fel is hívta a nyomozó hatóság figyelmét –, hogy szerencsésebb lett volna a dossziét abban az eljárásban lefoglalni, amelyet Horváth feljelentése alapján rendelt el az ügyészség, tekintettel arra, hogy Horváth a feljelentésében és az azt követően tett nyilatkozataiban is jelezte, hogy vannak az ügyben bizonyítékai, és megjelölte azt is, hogy hol tartja azokat.

„A dosszié lefoglalása nem jogszerűtlen, de semmiképpen sem nevezhető elegánsnak” – szögezte le érdeklődésünkre a főügyészség. Emlékeztetőül: korábban több politikus és civil szervezet Horváth megfélemlítésére irányuló törekvésként értékelte a dosszié lefoglalását. (F. Gy. A.)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.