Megkésett villamostender

Kiírta a budai fonódó villamosprojekt kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárást a Budapesti Közlekedési Központ.

A nettó tízmilliárd forintra értékelt beruházás két részből áll: az egyik a Bem rakparti, a másik pedig a Széll Kálmán téri ág. Mindkét helyszínen egyebek mellett villamospályát, felsővezeték- és vontatási kábelhálózatot kell kiépíteni, végre kell hajtani forgalomtechnikai változtatásokat, közműveket kell kiváltani, peronokat kell építeni, átépíteni. A Bem rakparti ágnál egyebek mellett 2,2 kilométer vágányt, öt peront, a Széll Kálmán téri ágnál pedig 5,3 kilométer vágányt és 17 peront kell építeni, előbbi becsült értéke 3,1, utóbbié 6,9 milliárd forint.

A pályázók január 21-ig tehetik meg ajánlataikat a nyílt közbeszerzési eljáráson. A döntés legfontosabb szempontja a vállalási ár lesz. A tervek szerint a 17-es villamos vonalát dél felé két irányba vezetik tovább, az egyik ágát a Széll Kálmán tér felé, a másikat pedig a Bem rakparton keresztül a Batthyány tér felé.

A pályázatot az eredeti menetrend szerint szeptember végén vagy október elején írták volna ki, beleértve a Széll Kálmán tér új arculatának kialakítását is. Csakhogy a tenderkiíráshoz szükséges engedélyeket csak október végén kapták meg. Az elvesztegetett időt a kivitelezői pályázat lebonyolítására szánt háromnégy hónapból faragnák le, s az építkezést már 2014 tavaszán el akarják kezdeni. Az átadást ugyanis 2015 nyarán szeretnék megejteni, mivel az uniós támogatással 2015 végéig el kell számolni.

Csakhogy korábban legalább kétévesre becsülték a kivitelezés idejét. Ehhez viszont már 2012-ben le kellett volna folytatni az engedélyezési eljárást és a kivitelezői tendert is. A budai fonódó villamos-projekt körüli szakmai és politikai vita azonban jócskán elhúzódott. A két projekt megvalósításához szükséges 13 milliárd forintot három – európai uniós, kormányzati és fővárosi – forrásból szedték össze. A pénz nagyobb részét a budai fonódó villamos viszi el, a Széll Kálmán tér új arculatának kialakítására 1,3 milliárdot szánnak.

Buda egyik legfontosabb csomópontjának rendezése évtizedek óta napirenden van, de a források szűkössége, illetve a főváros és a kerületek közötti érdekellentétek megakadályozták a cselekvést. Az utolsó jelentős intézkedés az ügyben a területre vonatkozó szabályozási keretterv 2006-os elfogadtatása volt. Csakhogy pénz sem akkor, sem később nem akadt a mai formáját 1972-ben elnyerő, ám azóta rendkívül leromlott tér megújítására. A teljes átépítés megvalósítási költségét 30 milliárdra becsülték akkoriban.

Tarlós István főpolgármester, fordítva a sorrenden, előbb pénzt kért a 2011-es költségvetési törvényhez benyújtott módosító indítványában, későbbre halasztva a tervezést. Hárommilliárd forintot kapott az Orbán-kormánytól. Ám ebből a Széll Kálmán tér felújítása mellett a budai fonódóra és a fogaskerekűre is adni kell. Az állami pénz mellé természetesen uniós forrásokért is folyamodtak, és a budai fonódóra meg is kapták a támogatást. A Fővárosi Közgyűlés egymilliárd forintos saját forrást szavazott meg.

A megvalósítást immár a II. kerületi önkormányzattal folytatott heves vita sem akadályozza, mert a Budapesti Közlekedési Központ a kerületi elképzeléseknek megfelelően módosította a budai fonódó terveit. Ezek szerint a Margit híd alatt áthaladó villamosvágány is megépülhet az északi Frankel Leó út felőli ág mellett.

Meghosszabbítják a 17-es villamos vonalát
Meghosszabbítják a 17-es villamos vonalát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.