Az MSZP vizsgálatot indít, s ha kell, feljelentést tesz

– Az MSZP Demokrácia Központja vizsgálatot indít a legújabb püspökladányi botrány ügyében, s ha kell, büntetőfeljelentést tesz a történtek miatt – mondta lapunknak Bangóné Borbély Ildikó, a szocialista párt országos elnökségének tagja.

Mint arról lapunk pénteki számában beszámoltunk: Kiss Zsigmondnak, a Hajdú-Bihar megyei város fideszes alpolgármesterének egyik cége, a Kenako Kft. szerződést kötött a Nagy Szem Bt.-vel pénzügyi, befektetési, pályázatfigyelési, hitelezési és könyvelési tanácsadásra havi nettó 300 ezer forint értékben, készpénzes kifizetéssel, de a rendelkezésünkre álló információk alapján a cég ezért az összegért érdemi munkát nem végzett.

Ugyanakkor az ügylet sokba került a kisváros lakóinak, ugyanis az említett betéti társaság a püspökladányi önkormányzat tulajdonában lévő Városüzemeltető Kft. telephelyeinek őrzését látja el. A bt. e tevékenységért 2010-ben óránként még nettó 400 forintot kapott, de a 2010-es önkormányzati választások után (amikor a Fidesz–KDNP jutott többségbe) az őrzési díj 2011-re óránként nettó 800 forintra nőtt, holott a Városüzemeltető Kft. telephelyein az őrzési feladat nem kétszereződött meg. A városban azt beszélik: a Kiss Zsigmond számára korábban oly kedvező szerződés ellenére közte és az említett bt. között mára megromlott a viszony.

A városi gyógyfürdőt is a Nagy Szem Bt. őrzi
A városi gyógyfürdőt is a Nagy Szem Bt. őrzi FOTÓ: KONYHÁS ISTVÁN

Ennek egyik látványos jele az volt, amikor az alpolgármester egy futballmérkőzésen tavaly összeszólalkozott a bt. vezetőjével, és a vita már-már tettlegességig fajult. Erről megkérdeztük volna a bt. vezetőjét, de nem kívánt nyilatkozni. Az üggyel kapcsolatban pénteken azt a kérdést tettük föl Dombi Imrénének, a város fideszes polgármesterének, hogy indít-e vizsgálatot az ügyben, s milyen lépéseket tesz a hatóságoknál, rendőrségnél és ügyészségnél. Válaszában a polgármester asszony közölte:

„Kincses László képviselő kezdeményezése alapján polgármesterként megkerestem a Városüzemeltető Kft. vezetését, hogy az adott ügyben szíveskedjen kezdeményezni a felügyelőbizottságnál a szerződések ellenőrzését. A felügyelőbizottság a Városüzemeltető Kft. valamennyi szerződését áttekintette, és szabálytalanságot nem talált”. Mivel a Dombi Imréné által említett ellenőrzés még 2012-ben történt, a polgármestert ismét arra kértük: konkrétan a Kiss Zsigmond cégét illető kérdésre válaszoljon.

Erre a város vezetője közölte: „az önkormányzatnak sem hatásköre, sem jogköre nincs arra vonatkozóan, hogy két magáncég jogügyleteit vizsgálja. Amennyiben bárkinek is olyan bizonyítéka van, amelyben alaposan feltételezhető, hogy jogellenes jogügylet jött létre, akkor megvan a lehetőség, hogy a hatáskörrel rendelkező szerveket megkeressék”. Levelének végén Dombi Imréné „aggályait” fejezte ki amiatt, hogy cikkünk megírásakor „körültekintően jártunk-e el”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.