Hatalmas vitát generált a világhálón a múlt hétvégi tragikus eset, amikor a főváros szívében, a Blaha Lujza tér közelében egy 29 éves szegedi férfi kizuhant egy szálloda ablakából, és órákon át feküdt meztelenül, vérbe fagyva az utcán. A szűkszavú rendőrségi közlemény szerint a haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják, ami azt jelenti, nem merült fel bűncselekmény gyanúja, feltehetőleg öngyilkosság történt.

Az eset nem önmagában a tragédia miatt vált közbeszéd tárgyává, hanem amiatt, miként reagáltak a helyszínen tartózkodó emberek a helyzetre. A világhálón a legtöbben a szemtanúk közönyösségét bírálták, de akadtak, akik úgy vélték: fölösleges számon kérni a távolságtartó viselkedést a járókelőkön, hiszen a férfit már semmilyen segítség sem menthette volna meg.

Az egyetlen ember, aki a földön fekvő sérültnek érdemben próbált segíteni, az eset után egy nappal maga kereste meg az Origót, hogy elmondja a nyilvánosságnak: szégyenteljesnek találja a történteket. Ferenczi Gábor azt szeretné, hogy „az emberek egy kicsit változtassanak magukon, hogy ilyen helyzetekben ne legyen szégyen segíteni, hanem szégyen legyen bámulni és nem tenni semmit.” Mert – mint mondta – a hozzá hasonló szemtanúk csak bámészkodtak, fotókat, videókat készítettek a telefonjaikkal, volt, aki még nevetett is a barátaival.

Bilkei Pál kriminálpszichológus szerint részben érthető a szemtanúk viselkedése. „Ha valaki felöltözve összeesik az utcán, a tapasztalatok szerint rövid időn belül odalépnek hozzá segítőkész emberek, ám ez az eset minden szempontból rendkívülinek számít: az egyik legforgalmasabb budapesti út közepén egy meztelen, vérző test látványa valóban sokkolhatta az arra járók egy részét. Márpedig az, aki érzelmi sokkot szenved el, akár hosszabb ideig is ledermedhet, cselekvésképtelenné válhat.” A pszichológus szerint nem meglepő, hogy csupán egy ember sietett a sérült segítségére, ilyen helyzetekben ugyanis mindenki igyekszik távol tartani magát az eseményektől. Mint mondta, egyre kevésbé van bennünk belső késztetés a segítségnyújtásra. „Ez alapvetően a hagyományos kis közösségek szétesésének, az egymás iránti felelősségérzet fokozatos háttérbe szorulásának a következménye. A családi mészárlások, kiterjesztett öngyilkosságok esetében is az figyelhető meg, hogy az áldozatok környezetében élők rendre azt nyilatkozzák: semmit nem vettek észre a készülődő tragédiából. Ez általában nem igaz, de mindenki igyekszik megmagyarázni, miért nem próbált meg segíteni, miért nem terheli felelősség” – tette hozzá Bilkei Pál.

Fazekas Tamás ügyvédnek személyes élménye is kapcsolódik a tragikus esethez. „A Blahánál lakom, és alig két hete tanúja voltam, amikor egy macska kiesett egy emeleti ablakból. Azonnal négyen-öten siettek a kis állat segítségére, egyikük már tárcsázta is egy állatorvos telefonszámát. Ezért különösen megdöbbentő, hogy szinte ugyanazon a helyen nem sokkal később 60-80 ember nézte végig egy férfi haláltusáját anélkül, hogy érdemben megpróbált volna segíteni neki.”

Fazekas Tamás szerint a segítségnyújtás elmulasztása nem csupán etikai kérdés, a bámészkodók addig a pontig, amíg a szakszerű orvosi segítség meg nem érkezett, kötelesek lettek volna a „tőlük elvárható segítséget megadni” a sérültnek. Emiatt elvileg akár büntetőeljárás is indítható (60-80 gyanúsított ellen), más kérdés, hogy az érintettek azonosítása nem lenne egyszerű – még a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzésével sem. Az ügyvéd szerint undorító módon jártak el azok, akik telefonjaikkal saját maguk számára felvételeket készítettek a vértócsában fekvő emberről, ám akik a képeket még nyilvánosságra is hozták a világhálón – elég, ha feltették saját közösségi oldalukra a fotókat – kegyeleti jogokat is megsértettek, amiért az elhunyt hozzátartozói elégtételt követelhetnének polgári peres eljárásban.

Bilkei Pál úgy véli, a média egy részét is felelősség terheli azért, hogy sokakban fel sem vetődik, milyen morális korlátokat döntenek le egy haldokló ember fotózásával. „Miután véres események tömegét látják a különböző médiumokban, azt a téves következtetést vonják le, hogy akinek van megfelelő technikai eszköze, bármit felvehet, és azt nyilvánosságra hozhatja. Nemhogy az etikai problémát nem érzékelik, még büszkék is az alkotásukra.”

Arra a kérdésünkre, hogy miként válthat ki nagyobb empátiát, ha egy macska zuhan ki egy ablakból, mint ha egy ember, Bilkei Pál kriminálpszichológus csak annyit mondott: „Egy cica megmentése személytelen dolog, viszont egy embernek segíteni felelősségvállalást jelent. Épp a felelősség az, amitől a legtöbben inkább elmenekülnek.”

A pszichológus szerint egyre kevésbé van bennünk belső késztetés a segítségnyújtásra