Kövér miatt magyarázkodhat Strasbourgban a kormány

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága soron kívül érdemben vizsgálja a szocialista Szanyi Tibor panaszbeadványát, amelyet a politikus szólásszabadságának korlátozása miatt megküldött véleményezésre a magyar kormánynak is. Az MSZP országgyűlési képviselője és EP-lista-vezetője azért fordult a bírósághoz, mert Kövér László fideszes házelnök egy alkalommal – miután „bemutatott” a szélsőjobboldali képviselőknek – jelentős összegre büntette, két alkalommal pedig megtiltotta, hogy a trafikmutyihoz kapcsolódóan interpellációt intézzen az ügyben illetékes fejlesztési miniszterhez. Szanyit a „bemutatásért” Kövér László akkor rekordösszegű bírsággal, 131 ezer forinttal sújtotta. Szanyi akkor is magára haragította Kövér Lászlót, amikor – legalábbis a házelnök szerint –sértő stílusban kívánta válaszra kényszeríteni Németh Lászlóné fejlesztési minisztert. Először benyújtott interpellációjában „maffiakormányt”, „rablást”, a „haveroknak és dagadt hasú csókosoknak juttatott kedvezményeket” emlegetett, majd a letiltott, de másodszor is benyújtott interpellációjában úgy fogalmazott: a trafikkoncesszió elnyeréséhez manapság elég, ha valaki kinyilvánítja: „Vállalja, hogy dohányt fog árulni, és imádja a Fideszt.” Kövér ezt az interpellációt sem engedte elmondani. Szanyi ekkor Strasbourghoz fordult.

Panaszában azt kifogásolja, hogy a képviselőt széles körben megillető véleménynyilvánítási szabadságot a hazai és a nemzetközi jogi normákkal ellentétes módon korlátozták, ugyanakkor a házelnöki intézkedéssel szemben nincs érdemi jogorvoslat. A Népszabadság információi szerint a strasbourgi bíróság november 7-én megkezdte a panasz érdemi kivizsgálását, erről hivatalból értesítették a feleket. A döntéshozó fórum egy kérdéssort intézett a kormányhoz, amelyre legkésőbb március 5-ig kell válaszolnia a kabinetnek. Erre reagálhat Szanyi is írásban. Meglehetősen ritka, hogy egy ehhez hasonló eljárás sürgősséget kapjon, a normális menetrend legalább két-három év lenne. A strasbourgi bíróság az összes megpanaszolt emberi joggal (szólásszabadság, diszkrimináció, jogorvoslathoz való jog) kapcsolatban érdemi kérdést intézett a kormányhoz. Szanyi Tibor jogi képviselője, Karsai Dániel ügyvéd szerint ez is ritka, a bíróság ugyanis általában „csak a fő csapásirányra” szokott koncentrálni, most viszont ennél mélyebb vizsgálatot kezdett.

Szanyi Tibor lapunknak megerősítette, hogy a strasbourgi bíróság befogadta a kérvényét, és elindította a vizsgálatot. Lapunknak úgy nyilatkozott: ezt a bíróságot éppen arra találták ki, hogy az ilyen és ehhez hasonló ügyekben igazságot szolgáltasson.

Nemcsak Szanyi, de a Párbeszéd Magyarországért, valamint az LMP is a strasbourgi bírósághoz fordult a magyar országgyűlési képviselők szólás szabadságát sújtó gyakorlat miatt. A PM-esek azért várnak jogorvoslatot, mert molinós figyelemfelhívó akcióik miatt Kövér László pénzbüntetéseket rótt ki rájuk, s ezzel szerintük korlátozták a képviselők szabad véleménynyilvánítását. Ezeket az ügyeket egy napon küldték meg az Orbán-kormánynak véleményezésre Szanyi Tibor panaszával együtt, s valószínűsíthetően egyszerre lesz döntés is bennük.

Szanyi Tibor szerint korlátozták véleménynyilvánítási szabadságát
Szanyi Tibor szerint korlátozták véleménynyilvánítási szabadságát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.