Laborc szerint törvénysértő a parlamenti bizottság

Ma a nemzetbiztonsági bizottság tárgyal Mile Lajos (LMP) azon törvénymódosító javaslatának tárgysorozatba vételéről, amely a jövőben a nemzetbiztonsági kérdésekben érdemi információk birtokában lévő személyek számára kötelezővé tenné, hogy megjelenjenek a grémium előtt, és válaszoljanak az ott feltett kérdésekre.

Mile javaslatának egyik indoka lehet az, hogy hiába próbálja az általa vezetett úgynevezett Portik–Laborc tényfeltáró bizottság elé citálni az NBH volt főigazgatóját, Laborc Sándort, ő nem hajlandó elmenni a tervezett meghallgatására. Mile már a múlt szerdán úgy járt, hogy le kellett mondani a bizottsági ülést Laborc távolléte miatt, s meglehet, hogy ma sem lesz érdemes összehívni a testületet. A nemzetbiztonsági bizottság ülése után ugyanis azon nyomban összeülne a Portik–Laborc tényfeltáró bizottság, ahová az egyik meghívott Laborc Sándor, de rá ugyan hiába várnak. Laborc ugyanis ismét levélben jelzi Mile Lajosnak, hogy nem hajlandó részt venni a bizottsági ülésen.

Laborcot ma hiába várják a parlamenti bizottság elé
Laborcot ma hiába várják a parlamenti bizottság elé

Miként arról lapunkban korábban már beszámoltunk, Laborc Sándor a múlt héten levélben mondta le a bizottsági ülésen való részvételt. Ebben hivatkozik a szintén bizottsági tag Kocsis Máté egy korábbi ügyben tett kijelentésére: a Fidesz kommunikációs igazgatója azzal hárította el az ároktői ügyben vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazó MSZP-s javaslatot, hogy – idézzük – „nem tartjuk célravezetőnek azt sem, hogy egy politikai célokra felhasznált mindenféle ilyen albizottsági ülésen néhány képviselő politikai hisztériakeltésre használja fel ezt az ügyet”. Nos, Laborc szerint az ő ügyében is ez történik, hiszen levelében így ír: „Az idő múlásával sincs okom megváltoztatni azt az egy évvel az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt személyesen is kifejtett álláspontomat, miszerint a politika és a média által sulykoltan Portik–Laborc-találkozóként elhíresült, a valóságban tisztán szakmai kérdésben jogszerűen és szakszerűen jártunk el”.

Mile Lajos ezek után jelezte, hogy nem nyugszik ebbe bele, és újra a testület elé hívja a volt főigazgatót. Az LMP-s képviselő azt ugyan nem zárta ki, hogy lehetnek bizonyos megnyilvánulásokban politikai szándékok, de – tette hozzá – a bizottságnak alapvetően az a célja, hogy feltárja a találkozók hátterét, s megnézze, a szolgálatok teljesen szabályszerűen jártak-e el. Szerinte a bizottság megalakulása óta eltelt időszakban, vagyis Laborc Sándor tavalyi meghallgatása óta rengeteg új információ birtokába jutottak, s az igazság feltárása érdekében szükség lenne Laborc célirányos meghallgatására.

Ez viszont bizonyosan nem ma fog megtörténni. Értesülésünk szerint ugyanis Laborc szó szerint ugyanazt a levelet küldte el Mile Lajosnak, mint a múlt héten, ahhoz mindössze egyetlen rövid bekezdést tett, aminek viszont súlya lehet. Az NBH volt főigazgatója felhívja a figyelmet ugyanis arra, hogy az Országgyűlésről szóló 2012. évi 36. törvénynek a vizsgálóbizottságokról szóló 24. paragrafusa szerint nem hozható létre vizsgálóbizottság egyedi jogi felelősség megállapítására, valamint – idézzük a jogszabályt – „nem terjedhet ki a vizsgálat továbbá olyan ügy megvizsgálására, amely folyamatban lévő büntető-, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárás tárgya”. Márpedig a Portik–Laborc-találkozók ügye ezekbe a kategóriákba tartozik. Idetartozik, hogy tegnap kiderült: újabb három hónappal, február 7-igmeghosszabbította a Központi Nyomozó Főügyészség a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor találkozóinak ügyében hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás miatt indított nyomozást. Az ügynek jelenleg nincs gyanúsítottja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.