Hónapokat csúszik a helyreállítás

Csak tavasszal kezdődhet el a főváros harmadik kerületében, a Tímár és a Pacsirtamező utca sarkán álló, augusztusban egy robbanásban részben megsemmisült épület helyreállítása, így a lakók még legalább fél évig nem költözhetnek vissza otthonaikba. A munkálatok késlekedésében a lakók szerint szerepet játszhatott az is, hogy a hatóságok „nem kapkodták el az ügyintézést”.

Emlékeztetőül: augusztus hetedikén éjjel robbanás rázta meg az épületet. A detonációban két ember életét vesztette, a társasház tizenhét lakása közül csak hat maradt teljesen ép, a kár elérte a 450 millió forintot. A kiköltöztetett lakók közül sokan rokonoknál, barátoknál, mások albérletben vagy önkormányzati lakásban kaptak helyet. Azt, hogy mi okozta a robbanást, még mindig nem tudni, a vizsgálatot egyebek mellett az bonyolítja, hogy a romok között világháborús gránátot találtak. A robbanás utáni hetekben a szakértők azt valószínűsítették, hogy a csak kisebb mértékben sérült lakásokba még az ősszel visszaköltözhetnek a lakók, ám később kiderült: az óbudai építési hatóság a teljes épületet lakhatatlannak ítélte. A lakók és a hatóságok közötti kapcsolatot feszültté tette az is: a tulajdonosok sokáig nem jutottak hozzá a statikai szakvéleményhez, ami alapján előkészíthették volna a felújítást. Vikor László, a társasház közös képviselője érdeklődésünkre úgy fogalmazott: sokáig bíztak abban, hogy még a tél beállta előtt visszaépíthetik a megsemmisült épületrészt, de mára belátták, erre nincs esély. Ezt a vártnál hosszabbra nyúlt hatósági ügyintézéssel indokolta, s megemlítette: „nem segítette az ügyet” például az, hogy a hatóságoktól csak októberben kapták meg a statikus már szeptemberben elkészült jelentését. A közös képviselő szerint a lakástulajdonosok tudomásul vették, hogy csak jövőre költözhetnek vissza otthonaikba. Hozzátette: a gondok mellett azért van ok örömre is, közel 700 ezer forint gyűlt össze a ház számára egy adományszámlán, ezt az összeget pedig kétmillióval egészíti ki a kerületi önkormányzat, az érintett biztosítótársaságok pedig „példaértékű korrektséggel járnak el”.

Kardos László, a ház egyik lakásának tulajdonosa azt mondta, a hatósági ügyintézés lehetett volna gyorsabb, viszont a biztosítójuk „meglepően gyors és emberséges volt”. Hozzátette: „Nekünk az önkormányzat egy egyszobás lakást ajánlott fel, ahol a párommal és lányommal meglehetősen szűkösen fértünk volna el, ezért inkább albérletbementünk. Ezt azért tehettük meg, mert a biztosító állja ennek a költségnek a nagyobb részét. Mindeközben zökkenőmentesen halad az ingóságainkban és a lakásunkban esett károk felmérése, megtérítése”. (Boda András)

A kár elérte a 450 millió forintot
A kár elérte a 450 millió forintot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.