A 32-es körzetben kapitulált a magyar jogrendszer

Baja tulajdonképpen egy orbáni laboratórium, vizsgálati terep, de a kísérlet lefolytatása után mindenképpen kasszát kell majd csinálni: van-e még esély a szabad és tisztességes, az alapvető elveket nem sértő kampányra, illetve választásra – közölte Kolláth György alkotmányjogász. Szerinte máris kész a válasz: nincs rá esély. Mint mondta, a teljes magyar jogrendszer kapitulált, hiszen mindaz, ami Baján történik, részben jogilag is aggályos.

Az bizonyos, hogy a választási eljárási törvény alapelveit a kampány során nem tartották be – jelentette ki Kolláth. Emiatt mindenki a választási bizottsághoz fordulhat, de Tóth Zoltán választási szakértő szerint ennek nem lenne sok értelme. Hangsúlyozta: a helyi és a területi bizottságok még az egyértelműen kampánycsendsértésre utaló bizonyítékokat sem fogadták el, miközben a másik oldalt egy tényszerű szórólap miatt is elmarasztalták, így e grémiumok pártatlansága legalábbis kétséges.

Irracionális, jogilag szinte kezelhetetlen helyzet állt elő Baján, ami alapvetően az ország közállapotairól állít ki igen rossz bizonyítványt – mondta kérdésünkre Szoboszlai György választási szakértő, az Országos Választási Bizottság korábbi, MSZP által delegált tagja, aki szerint leginkább azért veszélyes, hogy senki nem vet véget az ámokfutásnak, mert az időközi választáson történtek előrevetítik, mire számíthatunk 2014-ben.

Baján már mindenki mindenkit követ és videofelvételeket készít. Kolláth ezzel kapcsolatban kifejtette: a jelöltek mint közszereplők fotózása nem kifogásolható, de igen sokan lehetnek, akiktől a képmás rögzítéséhez engedélyt kellett volna kérni. Ez a személyhez fűződő jogok megsértését jelenti, így a Ptk. szerint mindenki – oda-vissza – elégtételt követelhetne, aki „véletlenül” került a felvételekre. Mások viszont a közszereplők zaklatásszerű, „követéses” videózását sem tartják elfogadhatónak: ha a felvételek a közvélemény tájékoztatását szolgálják, azzal nincs baj, de „szoros megfigyelésnél” ez a fajta célhoz kötöttség hiányzik.

Jóri András korábbi adatvédelmi biztos úgy látja, a videózás valószínűleg nem ütközik törvényekbe, ha a felvételeket magánszemély kizárólag saját célra készíti. Ha viszont valamilyen szervezet megbízásából dolgoznak, akkor valóban beléphetnek a Ptk., illetve az információszabadságról szóló törvény szabályai. Ebben az esetben felvetődik ugyanis, hogy itt valamilyen adatkezelés is történik, amelyre viszont csak az érintettek hozzájárulása, illetve jogszabály kifejezett felhatalmazása alapján van lehetőség.

Egyes vélemények szerint jogértelmezési kérdés, hogy a közszereplőnek mit kell eltűrnie. Nem biztos, hogy valóban nyilvános közszereplés, amikor egy képviselőjelölt megy az utcán – hívta fel a figyelmet egy adatvédelmi szakértő. Az eddigi gyakorlat alapján a közszereplők személyhez fűződő jogait alapvetően a nyilvános rendezvények kapcsán kell szűkítően értelmezni, a séta nem feltétlenül olyan élethelyzet, amikor valaki szabadon fotózható.

A bajai események kapcsán a Btk. is szerephez juthat: „aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja”, vétséget követ el. A folyamatos „megfigyelés” miatt lehet próbálkozni feljelentéssel, de Magyar Gábor ügyvéd szerint sok sikerre senki nem számíthat. Egy politikusnak el kell fogadnia, hogy minden rezdülését figyelik –mondta –, de aki nem közszereplő, az bátran figyelmeztesse a kamerás embereket, hogy a felvételhez nem járult hozzá. Magyar hozzátette: még konkrét bírói döntés is jelzi, hogy a közszereplőknek különösen kampány idején kell többet elviselniük.

Péterfalvi Attila, az Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a konkrét ügyről nem kívánt nyilatkozni, de általánosságban elmondta: szerencsés lenne, ha a közszereplők esetében egyértelmű törvényi szabályozás születne, és nem a bírói gyakorlatra bíznák, hogy a személyiségi joguk milyen mértékben korlátozható. Az új Ptk. tervezetében történt is erre kísérlet, és kimondták volna, hogy közfeladatot ellátó személy közterületen, közfeladatai ellátása során fotózható. A javaslatot később azonban elvetették. A bajai esetről szólva viszont csak annyit közölt, hogy a hivatalához egyelőre nem érkezett beadvány.

Baja, az időközi választások helyszíne
Baja, időközi választások helyszíne
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.