Baja: Rosszul hallott a bizottság

Közösen tiltakozott tegnap Kecskeméten az MSZP és az Együtt a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat épülete előtt a bajai időközi önkormányzati választáson történtek miatt. A két párt a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság ellen szólalt fel. Az ellenzéki összefogás, mint ismert, a választás rendjének megsértése miatt fordult a helyi választási bizottsághoz azzal, hogy a 32-es számú körzetben szervezetten szállították a lakosokat szavazni.

A bizonyítékként csatolt videofelvételükön az utaztatás egyik fő szervezője, Ajtai Tibor, a Fidesz megyei választmányának tagja ad iránymutatást a kisebbségi önkormányzat elnökének. A kifogást a helyi választási bizottság 3:2 arányban, az ellene irányuló fellebbezést pedig a területi választási bizottság egyhangúan, 3:0 arányban elutasította. Ez utóbbi indoklása szerint a fellebbező által csatolt bizonyítékok a szervezett szállítás tényét, vagyis az ingyenesen juttatott szolgáltatást és annak a választói akarat befolyásolására alkalmas voltát nem bizonyították. Szerintük a felvételen a hang nem érthető, a szereplők, a helyszín nem azonosítható. A területi választási bizottság a tanúk meghallgatását mellőzte.

Az összefogás pártjai ezután fordultak bírósághoz. A Kecskeméti Törvényszék megállapította: súlyosan sérült a választójogi törvény. A területi választási bizottság álláspontjával szemben azonosíthatónak tartotta a szereplőket. Azt is kimondta a bíróság: ingyenes, szervezett szállítás történt, újra kell voksolni.

Farkas Zoltán, az Együtt regionális koordinátora szerint az ítélet után egyértelmű, hogy a területi választási bizottság nem volt képes ellátni az alapvető feladatát, felületesen, lelkiismeretlenül döntött. Ha hibáztak, hol a garancia, hogy legközelebb nem így járnak el? – kérdezte. Király József, az MSZP megyei elnöke arról beszélt: ha a bizottság tagjai úgy érzik, nem tudják függetlenül ellátni a munkájukat, akkor lépjenek vissza.

A területi választási bizottságnak három tagja van: Jobbágy Lajos, Szloboda János kecskeméti ügyvédek és Kis János evangélikus lelkész. Jobbágy azt mondta: számukra értékelhetetlen volt a videó hangja, s a panaszos olyan bizonyítékokat is csatolt a bíróság elé, amelyeket ők nem láttak.

Az ellenzéki pártok tiltakozása után Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánybiztosa, a Fidesz régióigazgatója kijelentette: valójában az MSZP követett el kampánysértést Baján. Szerinte ugyanis a bíróság előtt kiderült, hogy a bizonyításra benyújtott videofelvételek a szavazókör közvetlen közelében készültek, holott az új választási törvény kimondja, hogy a választókörök százötven méteres körzetében a pártok tagjai nem végezhetnek kampánytevékenységet. Mindeközben Teket Melinda, az ellenzéki összefogás jelöltje sajtótájékoztatóján felvetette: a jövő hét végi választásra minden párt delegáljon megfigyelőket, akik meghatározott pontokon együttesen kísérik figyelemmel a voksolás tisztaságát. Felvetésére a Fidesz nem reagált.

Az ügyben több büntetőfeljelentés is született. Kérdésünkre a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság azt a tájékoztatást adta, hogy a feljelentéseket elutasították, mert szerintük a bennük foglaltak nem bűncselekmények.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.